Ősi, sziklába vájt alagutat fedeztek fel Tapozirisz Magna városa alatt
2022. november 7. 17:05 Múlt-kor
Az alagútra a Santo Domingo-i Egyetem kutatói bukkantak az Egyiptom északi részén, Alexandria közelében elterülő ókori város alatt.
Tapozirisz Magna templomának belső udvara (Wikipedia / Roland Unger / CC BY-SA 3.0)
Korábban
Tapozirisz Magnát II. Ptolemaiosz Philadelphosz, Egyiptom második Ptolemaida uralkodója alapította az i. e. 3. században, a Mareotis-tó egy akkor hajózható, mára azonban kiszáradt ágának partján.
A város nevét hatalmas templomáról, „Ozirisz nagy sírjáról” kapta, amely egyes történészek szerint Kleopátra végső nyughelyéül is szolgált.
A város virágzó kereskedelmi központként a tavon keresztül szállított termékek elosztásában, illetve a távoli tájakról érkező áruk Alexandriába juttatásában is fontos szerepet játszott.
Emellett helyet adott a Khoiak-havi Ozirisz-fesztiváloknak is, amelyek a termékenység, a mezőgazdaság, a túlvilág, a holtak és a feltámadás istene előtt tisztelegtek.
A nagytemplom körül zajló ásatások során a régészek egy sziklába vájt, 1300 méter hosszú alagutat találtak, amely 13 méterrel a felszín alatt húzódik.
Az első vizsgálatok szerint az Egyiptom görög-római korából származó alagút szerkezetileg hasonló a Szamosz szigetén találthoz, amely i. e. 525 körül készült.
Az alagút egy része víz alatt áll, de a régészek több kerámiaedényt, valamint egy négyszögletű mészkőtömböt is kiemeltek az üledékből.
Az alagút felfedezése alátámasztja az elméletet, miszerint Tapozirisz Magna nagytemplomának alapjai is víz alatt állnak.
A korábbi kutatások során kétezer éves sírokat tártak fel görög és római kori temetkezések nyomaival, továbbá egy Kleopátrát ábrázoló kőfejet, huszonkét érmét a királynő képmásával, arany amuletteket, és egy Ptolemaida király fej nélküli, hatalmas gránitszobrát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap