A fekete Buffalo-katonák, akik átkerekeztek a Vadnyugaton
2022. június 29. 19:20 Múlt-kor
A montanai Big Timber lakói között feltűnést keltett a városukba érkező biciklisek hosszú sora. Az Egyesült Államok Hadseregének kék pamutingét és katonai kalapját viselő kerékpárosok jókora málhazsákjukat a kormányra szíjazva, fegyverrel a hátukon, fáradtan és csapzottan bár, de mosolyogva érkeztek meg a Yellowstone folyó melletti településre 1897 júniusában.
Korábban
Bölénykatonák egy új korszakban
A húsz katonából, egy tisztből és egy riporterből álló csoport egy héttel korábban indult el országot átszelő útjára, amellyel a hadsereg vezetésének szerették volna bemutatni a csapatok kerékpáros szállításának hatékonyságát. Ez idő tájt, éppen csak a 20. század és az autók korának hajnala előtt, a világ jelentős része tekintett a kerékpárra, mint a mobilitás új, izgalmas eszközére.
A katonák, hivatalos nevükön a 25. gyalogezred kerékpáros alakulata, az amerikai hadsereg hat faji alapon szervezett egységének egyikéhez tartoztak, amelyet közvetlenül a polgárháború után alakítottak. A fekete közkatonákat főleg fehér tisztek vezették, szolgálati helyük pedig a nyugati határvidék volt, ahol gyakran ütköztek meg az őslakos indiánokkal, akiktől állítólag a bölények sörényére emlékeztető göndör hajuk miatt kapták a Buffalo-, vagyis bölénykatonák becenevet.
A Vaslovasokként is ismert önkéntes kerékpároscsoport 1897. június 14-én hagyta el a montanabeli Fort Missoulát egy 1900 mérföldes (3057 kilométeres) utazásra a Missouri államban fekvő St. Louis-ba. Bár nem terveztek hosszú időt tölteni Big Timberben, egy idős, túláradóan lelkes polgárháborús veterán meggyőzte őket, hogy maradjanak egy ideig, a helyi kocsmában vásárolt italokkal kenyerezve le a katonákat.
41 napos útjuk alatt a katonák hegyekre fel, erdőkön át, sivatagokon keresztül és folyók fölött tekertek, kövezetlen utakon, dűlőkön és néhol a vasúti síneken hajtva. Naponta több mint 80 kilométert tettek meg, miközben hóvihart, jégesőt, perzselő hőséget egyaránt kiálltak. Teljesítményükkel országszerte a címlapokra kerültek, és megmutatták, mire képesek a Buffalo-katonák egy olyan korszakban, amikor a katonaságban és azon kívül is elterjedt volt a rasszizmus.
„Elképesztő dolgot műveltek” – mondja Kristjana Eyjolfsson, a Fort Missoula-i történeti múzeum oktatási igazgatója. „Fantasztikus belegondolni, hogy mit éltek át, amíg keresztülvágtak az országon, hogy milyen hatással voltak az emberekre, akikkel találkoztak, és hogy miként ragadták meg a világ figyelmét az újságok tudósításain keresztül.”
A 25. gyalogezred kerékpáros alakulata
Idén a 125. évforduló alkalmából helyi hagyományőrző csoportok számos rendezvénnyel emlékeznek meg a Vaslovasok útjáról. A sorozat Missoulában, közösségi kerékpározással indult június 14-én hajnali 5:40-kor – a katonák indulásának időpontjában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap