13 gyarmat kinyilvánítja függetlenségét
2004. július 17. 19:24
A második kontinentális kongresszus határozata után két nappal, miszerint Amerika szakadjon el az angol anyaországtól, Nagy-Britanniától, a 13 észak-amerikai gyarmat tizenkét igen szavazattal elfogadja a Thomas Jefferson által szövegezett Függetlenségi Nyilatkozatot. A tizenharmadik állam, New York néhány nappal később adta beleegyezését. Augusztus elejéig szinte mind az ötvenöt Philadelphiában ülésező kongresszusi küldött aláírta az állami függetlenség dokumentumát. A tizenhárom volt brit gyarmat: Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island, Connecticut, New York, New Yersey, Pennsylvania, Dalaware, Maryland, Virginia, Észak- és Dél-Carolina és Georgia alkotja ettől kezdve az Amerikai Egyesült Államokat. Bejelentették igényüket egy szabad és független állam megalakítására, melynek joga és hatalma van `háborút viselni, hadat üzenni, szövetségeket kötni, kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni és minden egyéb olyan dolgot megtenni, melyet a független államok jogszerűen tehetnek`. A nyilatkozat fáradságos tárgyalások után született meg. A Carolina és Virginia államok által benyújtott javaslat hatására, miszerint szakadjanak el Nagy-Britanniától, a kongresszus bizottságot nevezett ki, melynek John Adams, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, Robert Linvingstone, és Roger Sherman is tagja volt, s megbízta azt a Függetlenségi Nyilatkozat kidolgozásával. A nyilatkozatban a megbízás szerint részletesen ki kell fejteni a Nagy-Britanniától való elszakadás okait. Az emberi jogok megfogalmazása "az egyén elidegeníthetetlen jogai"-ról Virginia állam nyilatkozatából származik. Ebben az időpontban a függetlenségi háború már egy éve tartott (lexingtoni csata, 1775. IV. 19.). III. György angol király 1775 augusztusának végén az összes amerikai gyarmatot "koronaellenes" lázadással vádolta meg, és 1776. március 1-i hatállyal megtiltotta, hogy a gyarmatok idegen országokkal kereskedjenek. Június elején a meghatalmazottak kongresszusa jóváhagyta az ún. "Olive Branch Petiton"-t, amelyben békés szándékaikat hangsúlyozzák és a király védelmét kérik a parlament és a minisztériumok által rájuk erőszakolt elnyomás és az adók ellen. Egyidejűleg a kongresszus közös hadsereg felállítása mellett döntött. A különálló gyarmati hadseregeket George Washington parancsnoksága alatt egyesítették (1776). Az amerikai függetlenségi mozgalom a bostoni "teadélután"-nal kezdődött (1773. XII. 16.), amikor amerikai telepesek - tiltakozásul a felemelt különadó ellen - a vízbe dobták az angol teaszállítmányt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap