Kertész Imre-emlékséta idézi fel az író életének fontos helyszíneit
2022. március 22. 21:05 MTI
Kertész Imre-emléksétát indított a Kertész Imre Intézet: a Sors és sodródás címmel meghirdetett sétákon olyan VII. és VIII. kerületi helyszíneken kalauzolják végig az érdeklődőket, amelyek ihletői lehettek a Nobel-díjas író számos alkotásának.
A Nobel-díjas Kertész Imre 2007-ben (Wikipedia / Segesvári Csaba / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Az ingyenes Kertész Imre-emléksétát az irodalmi Nobel-díj odaítélésének és átvételének 20. évfordulója alkalmából zajló programok sorában indította útjára a Kertész Imre Intézet – olvasható az intézmény hétfői közleményében.
Az érdeklődők július végéig 20 alkalommal járhatják végig az író gyermek- és ifjúkorának meghatározó helyszíneit, egykori lakóhelyeit, megidézve azt a világot, amely számos alkotásának volt ihlető forrása.
A Gutenberg térről induló séta egyebek között olyan állomásokat érint, mint az egykori csillagos ház a Vas utcában, ahol lakott a gyermek Kertész Imre is, a Világosság című lap egykori szerkesztőségi épülete, ahol az író dolgozott, vagy Wichmann Tamás kocsmája, ahol a Kaddis a meg nem született gyermekért című művéből először olvasott fel.
Az életút-séta egyes állomásain nemcsak a Nobel-díjas író, hanem Márai Sándor, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes és József Attila művei is elhangzanak Kiss Eszter színművész tolmácsolásban. Az ingyenes séták a Kertész Imre Intézetet is fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány támogatásával, a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével valósulnak meg. A programon már az első alkalommal, március 20-án, csaknem félszáz érdeklődő vett részt.
Mint a közleményben felidézték, a Kertész Imre Intézet elsőként tavaly júniusban indította el ingyenes Pilinszky-irodalmi sétáit a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével, Pilinszky 100 programsorozatának keretében. A költő életének legfontosabb helyszíneit és műveit bemutató sétákon több mint hatszázan vettek részt november 27-ig, de az időpontokra közkívánatra még decemberben is jelentkezhettek a Pilinszky-rajongók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20