Megkövették a Skóciában boszorkánysággal vádolt nőket
2022. március 9. 13:35 MTI
A skót kormány nevében Nicola Sturgeon miniszterelnök kedden hivatalosan is bocsánatot kért mindazoktól, akiket boszorkányság címén ítéltek el vagy öltek meg a 16–18. században Skóciában, „sokukat pusztán azért, mert nők voltak”.
A North Berwick-i boszorkányok egy korabeli pamfletből
Korábban
Skóciában 1563 és 1736 között mintegy 4000 embert vádoltak meg boszorkánysággal, 84 százalékban nőket. Közülük több mint 2500 embert kivégeztek – megfojtottak, majd máglyán elégettek –, miután kínzással vallomást csikartak ki belőlük.
A nemzetközi nőnap alkalmából a miniszterelnök „égbekiáltó történelmi igazságtalanságnak” nevezte a boszorkányüldözést, amiért a parlamentnek posztumusz rehabilitálnia kellene mindazokat, akiket a boszorkányságról szóló 1563-as törvény alapján „megvádoltak, elítéltek, megrágalmaztak vagy kivégeztek”. Ebben a korban sok más országban is folyt boszorkányüldözés, de tudósok szerint Skóciában a kivégzettek aránya ötszörösen haladta meg az európai átlagot.
„Egy olyan korban, amikor a nők még tanúként sem hallathatták hangjukat egy tárgyalóteremben, megvádolták és megölték őket pusztán azért, mert szegények, másfélék, sérülékenyek voltak, sok esetben csak azért, mert nők voltak” – mondta Nicola Sturgeon.
A kormányfő szerint a skóciai boszorkányüldözés „kolosszális igazságtalanság” volt, amelyet legalább részben a nőgyűlölet motivált a szó szoros értelmében. A Witches of Scotland egyesület két éve küzdött azért, hogy az egykori áldozatokat posztumusz megkövessék és kegyelemben részesítsék, és azért, hogy emlékmű emlékeztessen az oly sokáig el nem ismert tragédiákra.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy még ma is vannak a világnak olyan részei, ahol nők és lányok az üldöztetést, sőt a halált kockáztatják, ha boszorkányság gyanújába keverednek.
„Skóciában a boszorkányüldözésról szóló törvény talán már rég a múlt részévé vált, az azt motiváló mély nőgyűlölet azonban még távolról sem” - vélte Nicola Sturgeon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.