Kilencezer éves szentélyt találtak a jordániai sivatagban
2022. február 23. 13:35 MTI
Körülbelül kilencezer éves szentélyt fedeztek fel francia és jordániai régészek egy távoli újkőkori régészeti lelőhelyen a kelet-jordániai sivatagban. A szertartásközpontot egy ősi táborhelyen találták, egy „sivatagi sárkánynak” nevezett, vadon élő patások csapdába ejtésére szolgáló építmény mellett.
Egy sivatagi sárkány maradványai Izraelben (illusztráció) (Wikipedia/Galpaz)
Korábban
Ezek az építmények két vagy több, egy irányba tartó hosszú kőfalból állnak, amelyekkel zárt helyre terelték a csapdába került gazellákat a neolitikumi emberek. Nevüket onnan kapták, hogy légifelvételeken a gyermekek szélsárkányaira emlékeztet az alakjuk.
A legtöbb sivatagi sárkányt Jordánia keleti részén találták, de előfordulnak másutt is a közel-keleti sivatagokban.
A feltárási projekt társvezetője, Vael Abu-Azziza jordániai régész egyedülállónak nevezte a lelőhelyet, főleg azért, mert kivételesen jó állapotban maradt fenn. „Kilencezer éves, és majdnem minden érintetlen” – mondta.
A szentély belsejében két vésett álló követ találtak, rajtuk emberszerű figurákkal. Az egyik kőoszlop mellett megtalálták a sivatagi sárkány ábrázolását, egy oltárt, egy tűzgyújtóhelyet, tengeri kagylókat és a gazellacsapda miniatűr makettjét.
A kutatók közleménye szerint a szentély „teljesen új megvilágításba helyezi az eddig ismeretlen újkőkori populációk szimbolikáját, művészi kifejezését és spirituális kultúráját”.
A hely közelsége a gazellacsapdához arra utal, hogy lakói vadászatra specializálódtak, a csapda pedig „kulturális, gazdasági életük, sőt szimbólumviláguk központja volt ebben a mindentől távoli övezetben” – közölték a kutatók.
Az ősi szertartásközpontot a jordániai Al-Husszein Bin Talal Egyetem és a Közel-keleti Francia Intézet kutatói tárták fel egy tavalyi ásatáson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap