Betlehemijászol-kiállítás nyílt a Szent István-bazilikában
2021. december 17. 11:26 MTI
Megnyílt a betlehemijászol-kiállítás csütörtökön a budapesti Szent István-bazilikában. A január 7-ig délelőtt 10 és délután fél 5 között látogatható kiállításon hivatásos és amatőr művészek, gyerekcsoportok adventi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- és iparművészeti alkotásai láthatók.
Korábban
A tárlat a betlehemek sokféle formáját sorakoztatja fel, lehetőséget nyitva arra, hogy a látogatók elgondolkodhassanak a betlehemek történetéről – mondta a megnyitón Mohos Gábor püspök, a bazilika plébánosa.
Hozzátette: a karácsony üzenete a szeretet, amelynek ereje képes megérinti a hideg szíveket és lelkeket, s ezt idézi meg ez a kiállítás is.
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke felidézte: a Magyar Kézművességért Alapítvány kiállítóinak részvételével 29 éve vettek részt először a római nemzetközi jászolkiállításon, ahova idén is 17 művész kapott meghívást. László Sándor, a BKIK alelnöke a kamara szerepéről és feladatairól beszélt.
A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. alkalommal megrendezett kiállítására betlehemekkel, a betlehemezés népszokásait megörökítő, illetve az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakkal lehetett pályázni.
A pályamunkákat népi iparművészekből és néprajzkutatókból, valamint az esztergomi Keresztény Múzeum és a Ciszterci Egyházközség képviselőiből álló zsűri bírálta el.
A jászolkiállítást a Magyar Kézművességért Alapítvány 1994-ben rendezte meg először a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára.
A tárlat január 7-ig látható a Szent István-bazilika lovagtermében naponta 10 és 16.30 között, a bazilika körkilátójába megváltott érvényes jeggyel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.