A vérét adta India egységének megőrzéséért Indira Gandhi
2021. október 31. 07:26 MTI, Múlt-kor
37 éve, 1984. október 31-én lőtték le szikh testőrei Indira Gandhi indiai miniszterelnököt. A tisztségben fia, Radzsiv követte, akit 1991-ben tamil lázadók öltek meg öngyilkos merényletben.
Korábban
Indira Nehru néven politikusdinasztiában született 1917. november 19-én: nagyapja, Motilal Nehru a függetlenségért küzdő Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnöke, apja, Dzsaváharlál Nehru Mahátma Gandhi közvetlen munkatársa, majd a független India első miniszterelnöke volt. (Gandhinak azonban nem rokona, a nevet férje után vette fel.)
Politikatudományi és közgazdasági tanulmányait a legkiválóbb indiai és brit intézményekben folytatta, évekig az Oxfordi Egyetemre is járt (az intézménytől később megkapta a tiszteletbeli doktorátust). 1941-ben kapcsolódott be az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt munkájába, egy év múlva tevékenysége miatt a brit gyarmati hatóságok börtönbüntetésre ítélték.
India függetlenségének elnyerése, 1947. augusztus 15. után miniszterelnökké választott apjának munkatársa lett, miközben népszerűsége és befolyása is egyre nőtt, s 1959-ben nagyapja, majd apja után őt is megválasztották az Indiai Nemzeti Kongresszus elnökévé. Apja halála után, 1964-ben a parlament felsőházának tagja, és Lal Bahadur Sásztri kormányában tájékoztatásügyi miniszter lett.
A kormányfői tisztségre 1966-ban választották meg, első hivatali éveit a párton belüli, végül szakadáshoz vezető villongások is nehezítették. Kormányzása alatt államosították a magánbankokat, eltörölték a korábbi uralkodóknak járó kegydíjakat, a harmadik indiai-pakisztáni háborúban India vereséget mért iszlám szomszédjára, és nukleáris hatalommá vált. Gandhi kormányzásának utolsó két évében – miután a bíróság szabálytalannak ítélte 1971-es képviselővé választását – szükségállapotot hidetett és rendeleti úton kormányzott.
Pártja 1977-ben ellenzékbe szorult, Indira Gandhi és fia, Szandzsáj ellen eljárást indítottak, mandátumát elvesztette, rövid ideig őrizetbe is vették. Az elhúzódó, tisztességesnek nem nevezhető per ismét népszerűvé tette, s miután a kormánykoalíció – amelyet csak a Gandhi elleni gyűlölet tartott össze – szétesett, 1980-ban ismét győzelemre vezette pártját.
Második kormányzása idején a pandzsábi válság jelentette számára a legnagyobb kihívást: a kelet-indiai államban többséget alkotó szikhek nagyobb autonómiát követeltek, sőt a szélsőségesek az elszakadást tűzték zászlajukra. A szikhek legszentebb helyén, az amritszári Aranytemplomban 1983 végén több száz fegyveres szeparatista barikádozta el magát, s miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, Gandhi 1984. júniusának elején utasítást adott az épületegyüttes megrohamozására.
A szikhek szemében szentségtörésnek számító, számos áldozatot követelő és a templomban is súlyos károkat okozó akció a politikusra nézve is tragikus következményekkel járt. Néhány hónappal később, 1984. október 31-én hivatali rezidenciájának kapujában testőrségének két szikh tagja tüzet nyitott rá, s Gandhi néhány órával később a kórházban meghalt.
Alig egy nappal korábban e szavakat mondta: „Ma még életben vagyok, de holnap már nem biztos, hogy élni fogok. Az utolsó leheletemig szolgálni fogom az országot, és ha meghalok, minden csepp vérem Indiát fogja erősíteni”. A gyilkosságot követően szikh-ellenes pogromok kezdődtek, amelyekben több ezer ember lelte halálát.
A két tettes egyikével már a helyszínen végeztek, a másik testőrt és annak unokatestvérét – aki részt vett a merénylet előkészítésében – halálra ítélték és 1989. január 6-án felakasztották. A kivégzés ellen a szikhek politikai pártja, az Akali Dal tiltakozott, a három szikh férfit Pandzsábban ma is mártírként tisztelik. Indira Gandhi utóda a miniszterelnöki tisztségben Radzsiv nevű fia lett, őt 1991-ben tamil lázadók ölték meg öngyilkos merényletben. Indira Gandhi emlékére békedíjat alapítottak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap