Az „erdei iskolák” eredetileg a tuberkulózis elleni küzdelmet szolgálták
2020. augusztus 3. 17:36 Múlt-kor
Mint a jelenlegi világjárvány is mutatja, az emberiség képes megtanulni együtt élni a láthatatlan fenyegetésekkel, egyúttal azonban mindig keresi a módját annak, hogy küzdjön ellenük. Amikor az emberiséget legjobban pusztító kór a tuberkulózis (TBC) volt, a harc egyik színterévé különös módon az iskolák váltak.
Korábban
A megállíthatatlan gyilkos
A 20. század hajnalára a tuberkulózis – más néven gümőkór – vált a vezető halálokká az Egyesült Államok lakosságának körében. A „fehér pestisnek” vagy „fehér halálnak” is nevezett betegség a becslések szerint mintegy 450 amerikaival végzett naponta, a legtöbb áldozat 15 és 44 éves kora között járt.
Ekkoriban a betegséget főként a koszos, hiányos higiéniájú lakókörülmények számlájára írták – a munkásság jobbára ilyen viszonyok közt élt az ipari forradalom kezdete óta mind a tengerentúlon, mind Európa nagyvárosaiban.
Hatásos gyógymód nem lévén, a „nyílt levegőt” tekintették a leghatásosabb kúrának – a beteget annyi friss, kültéri levegőnek és napfénynek kellett kitenni, amennyinek csak lehetséges volt.
Ez vezetett a Magyarországon is ismert szanatóriumok elterjedéséhez szerte Európában és az Egyesült Államokban, a luxusüdülő-szerű intézetektől az állami működtetésű, kórházszerű installációkig.
Habár a tuberkulózis áldozatai közt sok volt a szegény városi lakos, senki sem volt immúnis a betegségre – a gyermekek pedig különösen fogékonyak voltak rá.
Sok orvos és pedagógus is úgy gondolta, a zsúfolt tantermek és a friss levegő hiánya egyenesen a betegség terjesztőjeként hat. Felmerült tehát a kérdés: mi lenne, ha kivinnék a gyermekeket a szabadba?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap