Az „erdei iskolák” eredetileg a tuberkulózis elleni küzdelmet szolgálták
2020. augusztus 3. 17:36 Múlt-kor
Korábban
Az Egyesült Államok meghódítása
A providence-i iskolafelügyelet a rendelkezésükre bocsátott egy használaton kívüli téglaépületet, amelynek egy emeleti tantermét oly módon alakították át, hogy egyik falát teljes egészében nagyméretű ablakok tették ki, amelyeket ajtókként ki lehetett nyitni egész napra.
Az új fajta iskola tanulói olyan gyermekek voltak, akiket veszélyeztetett a betegség – környezetükben már voltak tuberkulózisos egyének –, de ők maguk még nem produkáltak tüneteket.
Az első hideg új-angliai télen a gyermekek ruhaként magukra ölthető vastag takarókba, úgynevezett „eszkimó ülőzsákokba” bugyolálva ültek a tanteremben, lábaikhoz pedig melegített zsírköveket helyeztek.
A teremben lévő tűzhely valamelyest tompította a hideget, de így sem volt sosem néhány fokkal melegebb a kinti hőmérsékletnél.
Az első tanév végére mindazonáltal egyetlen diák sem betegedett meg, többségük egészségében még javulás is tapasztalható volt.
A sikeren felbuzdulva sokak átvették a nyitott iskola gondolatát, két éven belül 65 hasonló intézmény nyitotta meg kapuit az Egyesült Államokban – közülük 11 szintén Providence-ben. Egyesek az eredeti, nyitott falú megoldást választották, mások egyszerűen az épület tetején vagy teljesen a szabadban tartották óráikat.
1918-ra már 130 amerikai városban működött valamilyen szabad levegőjű iskola. A nyugati és déli államokban még a téli hőmérséklettel sem merültek fel gondok, így voltaképpen adta magát, hogy egész évben a szabadban folyjon a tanítás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20