Holttestek százait exhumálták egy második világháborús tömegsírból Horvátországban
2020. július 22. 09:59 MTI
A második világháborúban partizánok által lemészárolt több mint nyolcszáz ember holttestét exhumálták a szlovén határ melletti, nyugat-horvátországi Jazovka Jama-i tömegsírból - közölte kedden a védelmi minisztérium.
Korábban
Az áldozatok többsége a második világháborúban harcoló, fogságba esett horvát domobran (honvédek) és usztasa katona volt, de voltak köztük egészségügyi dolgozók és apácák is, akiket a partizánok 1943-1945 között több zágrábi kórházból hurcoltak el, sebesült katonákkal együtt.
A tömegsírra Mladen Kuka károlyvárosi (Karlovac) barlangász bukkant rá, és 14 év titokban végzett kutatás után felfedezését 1989-ben hozta nyilvánosságra.
Tíz évvel később, 1999-ben barlangászok Žarko Danilović patológus segítségével elkezdték nyilvántartásba venni a holttesteket, anélkül, hogy a felszínre hozták volna őket.
A 40 méter mély gödörben az első maradványokat a nyílástól 30 méterre találták meg. A kutatások szerint az áldozatokat megkötözték és többségüket tarkón lőtték. Ugyanakkor nem egyszerre végezték ki mindnyájukat, egyeseket az 1943-as krašić-i csata után, másokat 1945 májusában, a háború befejeztével mészároltak le.
A Jazovka Jama-i tömegsírból exhumált földi maradványokat, amelyeket július 13-17. között hoztak a felszínre szakemberek, a zágrábi kriminalisztikai intézetbe szállították, ahol antropológiai vizsgálatnak vetik alá.
Ezt követően méltó nyugalomra helyezik őket. Az emléktemető helyszínéről a minisztérium még egyeztet a helyi önkormányzattal és plébániával, valamint azokkal a civil szervezetekkel, amelyek az áldozatok emlékét őrzik.
A tárca közleményében azt írta: a Jazovka Jama-i tömegsírban talált emberi maradványok exhumálását a zágrábi megyei bíróság rendelte el annak a törvénynek az alapján, amely a második világháborúban és az az utáni időszakban elesett katonák felkutatásáról, a katonatemetők létesítéséről, elrendezéséről és fenntartásáról szól.
A nácikkal szimpatizáló horvát alakulatok és a kommunista partizánok között súlyos összecsapások zajlottak a második világháborúban.
A háború végén a partizánok véres leszámolásokat hajtottak végre a németekkel és a németekkel szimpatizáló horvátokkal szemben.
A horvát belügyminiszter egy korábbi közlése szerint az országban 840 második világháborús tömegsír van, a szomszédos Szlovéniában 600, Bosznia-Hercegovinában pedig 90.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap