Már két évszázada énekeljük szenteste a Csendes éjt
2019. december 24. 12:47 MTI
A világ legismertebb karácsonyi dala, a Csendes éj már 201 éves: 1818 szentestéjének napján komponálták és még aznap be is mutatták az osztrák Oberndorfban, valószínűleg az éjféli misét követően.
Korábban
Akkoriban még senki sem sejtette, hogy az alkalmi dallamból világsláger válik. Josef Mohr segédlelkész két évvel korábban írta meg a szöveget, melyet 1818. december 24-én átnyújtott a szomszédos Arnsdorf tanítójának, Franz Xaver Grubernek. Arra kérte, hogy szerezzen dallamot két szóló hangra, kórusra és mivel templomában az orgona elromlott, gitárkíséretre. A szentestét akarta hívei számára szebbé tenni. Gruber még aznap végzett a feladattal, így a karácsonyi misébe illesztették a premiert. Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a gyülekezetnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak, a kórus pedig velük ismételte a versszakok utolsó két sorát.
A dal már a következő években elterjedt. A hagyomány szerint a dalt egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet. Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. A dalt előadták Lipcsében is, ahol meghallotta August Robert Friese szász kiadó is, aki hamarosan megjelentette az éneket a tiroli énekesek egyik dalaként. A Csendes éj így népdallá vált, íróját és zeneszerzőjét nem tartották számon.
A Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le, angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel. Ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor. A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presleyig, a kelta Enyától Mariah Carey-ig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.
Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták az árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll, mellette az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum. Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges Csendes éj postahivatal, ahol azonos nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.