Már a bronzkorban is kaptak állati tejet a csecsemők
2019. szeptember 27. 11:41 MTI
Először találtak régészeti bizonyítékokat arra, hogy már több mint háromezer éve állatok tejét itatták a csecsemőkkel.
Korábban
A tudósok kicsi bronzkori agyagedények belsejében állati zsír nyomait fedezték fel. A szakemberek szerint ezek a leletek ritka betekintést engednek a bronzkorban és vaskorban élt csecsemők táplálásába – számolt be a kutatás eredményeit összegző tanulmányról a BBC News csütörtökön. A felfedezés arra utal, hogy az anyatejet a palackból adott tejjel egészítették ki.
Julie Dunne, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy először találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogyan etették több ezer évvel ezelőtt a csecsemőket. Mint hozzátette, ez a gyakorlat a termékenységet is növelhette.
„Azért fontos, hogy a csecsemőket az anyatej mellett állati tejjel is etették, mert ez azt jelenti, hogy a több ezer évvel ezelőtt az anyák több gyereket szülhettek, ami komoly népességnövekedést eredményezett, és elindíthatta az emberiséget afelé, ahogy ma élük” – fogalmazott a tudós.
Hétezer évvel ezelőtt a neolitikus Európában alapvető változások történtek az ember életében. A vadászó-gyűjtögető életmód helyett gabonát kezdtek termeszteni, és háziasított állatokat tartottak.
Tejtermékeket mintegy 6000 évvel ezelőtt kezdtek fogyasztani, a csecsemők étrendjéről azonban nagyon keveset tudtak eddig. Korábbi régészeti leletek arra utaltak, hogy az őskori gyerekeknek valamiféle bébiételt adtak a szoptatás kiegészítéseként hat hónapos koruk után, de mindeddig nem derült ki, hogy pontosan miből is állt az étrend.
A régészek ezért különleges kiöntős agyagedényeket vizsgáltak meg tüzetesen. Elemezték három kis palack tartalmát, amelyeket bronzkori és vaskori – Kr. e. 1200 és 450 közötti – gyereksírokban találtak németországi ásatásokon.
Az edényekben állati eredetű ételekből, köztük tejből származó zsiradék nyomát találták meg. A szoptatás kiegészítése növelhette a termékenységet, és ez hozzájárulhatott a korszakban a népesség létszámának megnövekedéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap