A „boszorkány kincsét” találták meg Pompejiben
2019. augusztus 13. 10:41 MTI
A „boszorkány kincsére”, több tucat szerencsehozónak vélt tárgyra bukkantak az ókori Pompeji romvárosának feltárás alatt álló, úgynevezett V. régiójának Casa del Giardino nevű házában.
Korábban
Egyebek mellett borostyán, fényes kristályok, ametiszt, finom fajanszok, csontgombok és Keletről származó szkarabeuszok kerültek elő a fából és fémből készült kincsesládából. Az ékkövek mellett szerencsehozónak vélt tárgyak, babák, csengettyűk, falloszok, ökölbe zárt kezek és egy kicsiny koponya is rejtőzött a ládában.
„Tucatnyi kabala, melyeknek balszerencsét távol tartó erőt tulajdonítottak” – magyarázta az ANSA olasz hírügynökségnek Massimo Osanna, a pompeji régészeti park igazgatója hétfőn.
A kincsesláda és tartalma a ház űrnőjének tulajdonában is állhatott volna, de a régészek szerint nem feltétlenül, ugyanis a dobozt az úrnő hálószobájától és a ház átriumától, vagyis belső udvarától is távolabb eső, kiszolgáló helyiségben tárták fel.
Az átriumban tíz ember, egy egész család csontvázára bukkantak, a Vezúv kitörése elől menekülve érte őket a halál. Hiányoznak a ládikóból az arany ékszerek, amelyek népszerűek voltak a városban, minden nő szívesen viselte őket, tehát egy fiatal, átlagos jólétben élő asszony ékszeres dobozában is ott volt a helyük.
A ládikóban talált nyakláncok azonban más szerepet játszhattak. „Olyan ékszerekről lehet szó, amelyeket rituálékon viseltek, nem az eleganciával függtek össze. Értékesek voltak, de másképp, mint az ékszerek” – mutatott rá Osanna.
A varázserejűnek hitt kicsiny tárgyakból álló kollekció olyan emberé, talán egy rabszolganőé lehetett, akinek különleges gyógyító tudást, a túlvilágiakkal való speciális kapcsolatot tulajdonítottak. Így kaphatna értelmet ez a furcsa tárgyakból álló leletegyüttes, amelynek darabjai az ókori római kultúrában a termékenységgel, a csábítással, a szülés vagy a házasság kedvező alakulásával függtek össze.
A régészek egyelőre feltételezik mindezt, a Casa del Giardinóban talált ládikó tartalmának kutatása csak nemrég kezdődött.
Ebben a házban fedezték fel a szénfeliratot, amelynek keltezése „a november előtti 16. nap”, a jelenlegi naptár szerint október 17. A Vezúv kitörésekor a felirat egyhetes lehetett, amiből arra lehet következtetni, hogy Pompeji pusztulásának dátuma az eddig hitt augusztus 24. helyett valójában október 24.
A kicsiny tárgyakat már sikerült megtisztítani és restaurálni, most kezdődhet minden egyes darab vizsgálata. A Grande Progetto Pompei kutatócsoport a család összetételét igyekszik kideríteni, hogy teljes történetüket feltárhassa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap