Mozart kézzel írt kottájára és Van Gogh egy levelére is lehet licitálni
2018. június 14. 16:55 MTI
Mozart egy kézzel írt kottáját, valamint Vincent van Gogh egy levelét árverezik el más zeneszerzők, képzőművészek és írók tollából származó dokumentumokkal együtt a héten Párizsban. A több száz kézirat az Aristophil nevű francia csoport nagyjából 130 ezer darabos gyűjteményéből származik.
Korábban
Több művész kézirata kerül kalapács alá, és amire a legmagasabb liciteket várják, az Mozart egy kézzel írt kottája és Vincent van Gogh egy levele lesz. Ezeken kívül elárvereznek más zeneszerzők, képzőművészek és írók tollából származó dokumentumokat a héten Párizsban.
A több száz kézirat az Aristophil nevű francia csoport nagyjából 130 ezer darabos gyűjteményéből származik. Az 1990-ben alapított csoportnak nagyjából 18 ezer befektetője volt, a társaság azonban 2015-ben csődbe ment, alapítója, Gerard Lheritier ellen csalás vádja miatt indult vizsgálat, ő azonban tagadta a vádakat. A hatalmas gyűjteményt árveréseken próbálják meg értékesíteni, hogy a befektetőket kártalanítsák. Az első aukcióra még tavaly decemberben került sor, a második kör pedig a héten kezdődik. A Mozart-kotta leütési árát 120 ezer és 150 ezer euró (38-48 millió forint) közé becsülik a szakértők, míg az illusztrált van Gogh-levél, amelyet barátjának, Anthon van Rappardnak írt a holland festőművész, várhatóan 250 ezer-300 ezer euró (80-95 millió forint) közötti áron cserél gazdát.
„A piac izgatottan várja ezeket az aukciókat, hiszen az Aristophil éveken át mindent felvásárolt” - mondta Claude Aguttes, a párizsi székhelyű Aguttes árverési ház munkatársa. Azt is elmondta, hogy „ezek a tárgyak most ismét elérhetővé válnak, és az emberek örülnek, hogy kiállításokon megnézhetik őket, és hogy később licitálhatnak rájuk, és talán meg is szerezhetik őket”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05