Washington elutasította, hogy képmásával verjék az első dollárokat
2018. június 14. 09:55 MTI
A maga nemében egyedülálló, George Washington arcképét viselő 18. századi arany érmét árvereznek el augusztusban Philadelphiában. Az aukciósház szerdai közleménye szerint akár egymillió dollár (272 millió forint) fölött is végződhet a licitharc.
Korábban
Az 1792-es Washington elnöki érmét sohasem használták fizetőeszközként. A szakértők szerint az elnök ajándékba kapta az első amerikai pénzverdében készült érmét. Washington nem akarta, hogy a képmása pénzérméken szerepeljen, mert ezt „monarchista” gesztusnak tartotta. Az ajándék azonban, amelynek egyik oldalán a portréja, a másik oldalán egy sas található, személyes emlék volt, amelyet magánál hordott.
Az első amerikai pénzverde 1792-ben kezdte meg hivatalos működését. Egy évvel később kerültek forgalomba a pénzverde első érméi, amelyek ezüstből és rézből készültek, s egyik oldalukat a szabadságot megtestesítő nőalak, a másikat pedig sas díszítette.
Az aranyból vert Washington-érme 128 év után először az augusztus 16-i philadelphiai árverésen kerül a piacra - közölte a Heritage aukciósház. Jim Halperin, az árverési ház társalapítója hangsúlyozta, hogy az érme egyedi és nagy jelentőségű darab, mivel ez volt a legkorábbi aranyminta, amelyet egy amerikai pénzérméhez használtak. A numizmatikus kutatók széles köre gondolja, hogy az érmét Washington a zsebében hordta - fűzte hozzá.
A Washington-érme a néhai Eric P. Newman gyűjteményéből származik, aki 1942-ben vásárolta. Az Egyesült Államok egyik legjelentősebb érmegyűjteményével rendelkező Newman 2017-ben hunyt el. A gyűjteményéből az utóbbi években több ezer darabot adtak el, és a bevételből az általa támogatott múzeum, numizmatikai kutatás és más közhasznú szervezetek részesedtek.
A ritka érmét csütörtökön a kaliforniai Long Beachben megrendezett érmevásáron állítják ki a philadelphiai árverés előtt. Az eladásból származó teljes bevételt a Newman támogatta jótékony célokra fordítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap