A pápával való szakítás már sok volt a VIII. Henriket sokáig támogató Morus Tamásnak
2018. február 7. 10:07 MTI
Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, reneszánsz humanista, író, az ügyvédek védőszentje, a katolikus egyház mártírja és szentje 540 éve, 1478. február 7-én született. 1516-ban jelent meg leghíresebb műve, az Utópia (Seholsincs ország), amelyben egy elképzelt, ideális (bár számunkra ridegnek tűnő) társadalmi rendet írt le, ahol mindent az ész irányít.
Korábban
Sikeres ügyvéd fiaként Londonban született. Oxfordi és londoni tanulóévek után maga is ügyvéd lett 1501-ben, majd három évvel később a parlament tagjává választották, ahol szorgalmas és becsületes munkájával kivívta környezete elismerését. Sokan fényes jövőt jósoltak neki. Vonzotta a papi pálya, végül mégis megnősült, három lányát és egy fiát a korban szokatlan módon komoly képzésben részesítette. Szerény és igénytelen ember volt, ha volt pénze, a szegények között osztotta szét.
Egyre komolyabb diplomáciai küldetéseket bíztak rá, VIII. Henrik 1509-es trónra lépése után a királyi tanács tagja, majd az alsóház elnöke lett. Az írásra is szakított időt, angol és latin nyelvű költeményei mellett megírta III. Richárd király történetét. 1516-ban jelent meg leghíresebb műve, az Utópia (Seholsincs ország), amelyben egy elképzelt, ideális (bár számunkra ridegnek tűnő) társadalmi rendet írt le, ahol mindent az ész irányít. A számos nyelvre lefordított mű lett az utópista irodalom alapműve.
VIII. Henrik 1522-ben beleszeretett udvarhölgyébe, Boleyn Annába és megpróbálta felbontatni házasságát a fiú utód szülésére képtelen Aragóniai Katalinnal. A válás nyélbe ütésétől vonakodó Wolsey lordkancellár helyére 1529-ben Morus került, aki eleinte támogatta a királyt. Amikor azonban VIII. Henrik a pápa fennhatóságát is kezdte kétségbe vonni, a protestánsok ellen keményen fellépő Morus lemondott, vidéki birtokára vonult vissza s írásaiban a katolikus hitet védelmezte. Boleyn Anna koronázására meghívták, de nem ment el, vérig sértve ezzel az uralkodót.
1534-ben Morus nem volt hajlandó letenni az esküt az egyházi főhatalomról szóló törvényre, amely a pápa helyett az angol királyt nyilvánította az angliai egyház fejének. Négy nappal később már a Tower rabja volt, fogságában lelki vigaszt nyújtó értekezéseket, imákat írt. Perében hiába fejtette ki, hogy világi uralkodó nem igényelhet vallási jogokat - az előre eldöntött ítélet felnégyelés volt, amit Henrik lefejezésre enyhített. A börtöntől elgyengült férfit a vérpadra a hóhér segítette fel 1535. július 6-án, „lefelé már magam is lejövök” - mondta.
Testét elégették, levágott fejét egy hónapig közszemlére tették. A katolikus egyház 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatta, ünnepe június 22. 2000-ben II. János Pál pápa a kormányzók és politikusok védnökévé is nyilvánította. Alakja számos irodalmi alkotás, film ihletője, talán a legismertebb az Egy ember az örökkévalóságnak. Az ezredfordulón beválasztották a brit történelem 100 leghíresebb személyisége közé, az őt kivégeztető VIII. Henrikkel együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Érzelmi hullámvasút – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05