Lefejezett emberekről készített halotti maszkokat karrierje kezdetén Madame Tussaud
2017. március 10. 14:28
Az elmúlt évtizedekben a világ egyik legnagyobb turistalátványosságává nőtték ki magukat a Madame Tussaud múzeumok világszerte megtalálható viaszbábui. Több mint 200 évvel az első létrehozását követően, 2017 nyarán Új-Delhiben fog megnyitni a 25. panoktikum. Széleskörű ismertség ellenére Madame Tussaud történetének „véres” kezdeteiről csak kevesen hallottak.
Korábban
A francia viaszszobrász, Marie Tussaud – aki mindössze 16 évesen, 1777-ben Voltaire-ről készítette el első viaszszobrát – pályafutása a 18. század végén meglehetősen bizarr fordulatot vett. Francia forradalom melletti lojalitását ugyanis úgy kellett bizonyítania, hogy halotti maszkokat kellett készítenie a lefejezett arisztokratákról, többek között egykori munkaadóiról, XVI. Lajosról és Marie Antoinette-ről. A halottak fejeit sokszor hullahalmokból válogatta ki. A halotti maszkokat ezt követően körbehordozták Párizs utcáin. A halotti maszkok története az ókori Egyiptomig és Rómáig vezethető vissza, ahol természetesen a halott arcformájának megőrzésére szolgáltak. Az évszázadok során a maszkokat használták temetési szertartások és vallási ünnepélyek kellékeként, portrékhoz, és még bűntettek helyszínein folytatott vizsgálatokhoz is.
Nem Tussaud találta fel tehát a halotti maszkot, ő volt azonban az első, aki tömegessé tette a halottimaszk-készítés gyakorlatát. 1802-ben körbeutazta Nagy-Britanniát, és különös látványosságként mutogatta az érdeklődőknek gyűjteményét, míg végül, 1835-ben letelepedett a Baker streeten. Kollekcióját a brit királyi ház tagjai, híres politikai személyiségek, hírhedt bűnözők viaszbábuival, valamint az utóbbiakhoz köthető tetthelyek diorámáival gazdagította.
Annak érdekében, hogy a viaszbábuk a lehető leghitelesebbek legyenek, a Tussaud igyekezett eredeti tárgyi leleteket felhasználni, az 1890-es hampsteadi gyilkosság áldozatainak feldarabolt holttesteit szállító babakocsitól kezdve IV. György csillogó koronázási palástjáig. A londoni Punch magazin a „borzalmak kamrájának” kezdte el nevezni a múzeumot, amely végül ráragadt az intézményre. A londoni közönség özönlött a panoptikumba, hogy megtekintse a morbid érdekességeket.
A sikerrel nagyjából egy időben azonban a Tuassaud-val szembeni kritikák is megjelentek. Sokan úgy vélték, tragédiák vásári látványossággá történő degradálása rendkívüli ízléstelenségre vall, és gyakorlatilag nem más, mint a szenzációhajhászat kvintesszenciája. A panoptikum hosszú évtizedeken át megosztotta a közvéleményt. Manapság már négy kontinensen nyitottak Tussaud múzeumokat, amelyek munkatársai olykor még használnak a kezdetekkor is bevetett technikákat, de a híres színészek, sportolók, politikusok viaszbábúit gyakran magukról a főszereplőkről mintázzák.
A több hónapos folyamat kezdetén számos fotót készítenek, és méreteket vesznek, majd a szobrász ezek alapján készít el egy agyagszobrot. Ezt követően a mintát kiöntik viasszal, majd a színspecialisták kifestik a szobrot, ügyelve minden apróságra. Utoljára a haj, a szempilla és a szemöldök kerül fel a viaszbábura. Egy szobor elkészítése több mint 186 ezer dollárba kerül.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap