Megmenekültek az Óz, a csodák csodájában szereplő piros cipellők
2016. október 25. 10:45 MTI
Sikerrel járt a Smithsonian Múzeum adománygyűjtő akciója: összegyűlt a 300 ezer dollár (84 millió forint), amely az Óz, a csodák csodája című 1939-es filmklasszikusból ismert filmben szereplő piros cipellők megőrzéséhez szükséges.
Korábban
A múzeum egy hete indította adománygyűjtését a Kickstarter honlapon, hogy előteremtse a pénzt a musical végén Dorothy lábán látható piros cipők megfelelő elhelyezésére. A Smithsonian közleménye szerint a kitűzött 300 ezer dolláros célt vasárnap estére érték el, hála a hat kontinens 41 országából adakozó 5300 támogatónak.
A piros cipellők az Amerika Történeti Nemzeti Múzeum gyűjteményének legnagyobb becsben tartott tárgyai között szerepelnek. A múzeum a korszerű technológia segítségével olyan vitrinben kívánja elhelyezni a cipőket, amely lehetővé teszi, hogy a jövendő generációk is megcsodálhassák azt. A nevezetes lábbelit Gilbert Adrian, az MGM-stúdió vezető jelmeztervezője készítette. Bár a cipők a filmvásznon élénkpirosnak látszanak, a valóságban rubinvörösek, mert ha piros lett volna a színük, azt a korabeli színes filmtechnika világítása narancssárgává változtatta volna.
A hét évtizeddel ezelőtti forgatáshoz több pár készült a piros cipőből. A jelenlegi tudásunk szerint fennmaradt öt pár egyike van a washingtoni múzeum birtokában. Az értékes relikviák egyikét 2011 májusában, Debbie Reynolds színésznő gyűjteményének árverésén 612 ezer dollárért adták el. Az amerikai filmakadémia tervezett múzeuma számára pedig hollywoodi hírességek egy csoportja - köztük Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio - vásárolt meg 2012-ben egy árverés előtt egy előzetesen 2-3 millió dollárra becsült párat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap