Nincs már teremtett „örök nő”? – felhívás a 17. országos Kossuth-szónokversenyre
2016. október 19. 11:44
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Rákóczi Szövetség meghirdeti a tizenhetedik Országos Kossuth Lajos Szónokversenyt a pedagógusképző intézmények, a bölcsészettudományi karok nappali tagozatos hallgatói, a joghallgatók, a teológushallgatók számára.
Céljaink: a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés; a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése; a hagyományápolás.
A verseny időpontja: 2016. november 11. és 12.
A verseny helyszíne: az ELTE TÓK, 1126 Budapest, XI. ker., Kiss János altábornagy u. 40.
A verseny két fordulóból áll:
I. része (november 11-én): Előre elkészített beszéd (maximum 6 perc), amelyet papír nélkül kell elmondani.
A beszéd témája:
„Isten adott nektek képet és ti mást csináltok magatoknak.”(Shakespeare: Hamlet)
– Nincs már teremtett „örök nő”?
A szervezők kérik a versenyzőket, hogy határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra.
Az előre elkészített beszédet nyomdakészen és lemezen is hozzák el, mert a beszédeket publikálják.
II. része (november 12-én délelőtt): Rögtönzött beszéd (maximum 3 perc), melynek témáját a helyszínen közöljük.
A versenyhez – a hagyományoknak megfelelően – egy retorikai konferencia kapcsolódik, amelynek témája: Az asszony fegyvere a nyelv – nők a retorikában.
Jelentkezni lehet az intézményeknek kiküldött tájékoztatóban szereplő jelentkezési lapon ímélben, illetve levélben a következő címen: ELTE TÓK, 1126 Budapest,. Kiss János altábornagy u. 40. Pölcz Ádám tanársegéd (Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék)
A jelentkezési határidő: 2016. november 4.
További információ a verseny titkárától, Pölcz Ádámtól, az ELTE TÓK tanársegédétől kérhető a [email protected] címen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05