Washingtonban is van már 56-os Pesti srác szobor
2016. október 17. 10:59 MTI
A budapesti Corvin-köz után immár az amerikai fővárosban is áll az '56-os forradalomban harcoló Pesti srác szobor. Az alkotás Juha Richárd debreceni művész munkája, azé a művészé, aki a többi között Mindszenty bíboros mellszobrát készítette a Terror Háza Múzeumban, illetve Mansfeld Péter, Salkaházi Sára, Kodály Zoltán mellszobrait Debrecenben. Az ő tehetségét dicséri a nyíradonyi Trianon-emlékmű és Konrad Adenauer szobra Budapesten. A washingtoni szobrot a magyar nagykövetség új épülete előtt avatták fel, szép számú érdeklődő jelenlétében.
Korábban
Beszédet mondott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Horváth János, volt kisgazda politikus, aki 1956 után amerikai egyetemeken tanított, majd 2003 és 2014 között a magyar országgyűlés korelnöke volt. Avatóbeszédet mondott Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni és Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki magyarul köszöntötte a vendégeket.
Beszédében Seszták Miklós 1956-ra emlékezett, a forradalmat és szabadságharcot méltatta, s fontosnak nevezte, hogy az ifjabb nemzedékek is tisztában legyenek a magyar történelem e jeles és történelemformáló eseménysorozatával. Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke jobbára személyes emlékeket idézett fel, arról beszélt, hogy lelkész édesapját '56-ban bebörtönözték. Kitért arra, hogy a magyarokat az amerikaiakkal éppen a szabadság szeretete és a szabadságért való küzdeni tudás köti össze. Ugyancsak személyes emlékeket idézett Horváth János is, aki az 1945 utáni koalíciós időkben a kommunista börtönöket is megszenvedte.
A felszólalók, majd őket követően az amerikai magyar szervezetek, klubok és cserkészcsapatok képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el a szobornál. Az ünnepségen jelen volt Megyesy Jenő, Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója is, aki elmondta: végtelen örömmel tölti el, hogy végre Washingtonban is van emlékműve az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak. Jelképesnek tartja, hogy éppen az új nagykövetség épületénél kapott helyet. "Ezzel mintha lezárult volna egy korszak a magyar diplomácia történetében is, és az 1956-os alapokon 1990-ben újrakezdett, új tartalommal gazdagodott magyar-amerikai viszony is új lendületet kaphat" - fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.
Megyesy Jenő hozta Washingtonba Orbán Viktor köszöntő levelét is, amelyet a kormányfő a két Gogolák-testvérnek címzett. A ma már hetvenes éveikben járó Gogolák-fivérek szintén 1956-ban kényszerültek elhagyni az óhazát, s az Egyesült Államokban az amerikai foci sztárjai lettek. "Világszerte szólnak legendák a magyar találékonyságról, de talán az Újvilágban terjedt el leginkább az a vélemény, hogy saját észjárásunk és leleményünk kiemel bennünket a többi nemzet tagjai közül. Mindannyiunkat megelégedéssel tölt el, amikor magyar sikerekről hallunk" - olvasható a két testvérnek írt két levélben, amelyben a magyar kormányfő hangsúlyozta a köszönetet azért, hogy a két sportoló "tovább éltette a magyar találékonyság legendáját".
A Gogolák-testvéreket vasárnap délután, a Washington melletti Redskins-stadionban, a meccs szünetében köszöntötték amerikaiak és magyarok egyaránt. Seszták Miklós miniszter adta át a kormányfő levelét. A fivérek életéről készült "Jegy a szabadsághoz" című dokumentumfilmet kedden vetítik a magyar nagykövetségen. Vasárnap este az elegáns washingtoni Mellon auditóriumban kihirdették az év elején indult gyermekrajz-pályázat eredményeit, s kiállítás nyílt magyar amerikaiak által felajánlott 1956-os emléktárgyakból. Az '56-os rendezvénysorozat Washingtonban hétfőn egy kongresszusi kiállítás megnyitójával folytatódik: a törvényhozás épületében ugyanis az '56-os forradalom történetéről nyílik tárlat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap