Több mint 14 ezer relikviát találtak egy ősi kínai teherhajóban
2016. január 11. 10:16 MTI
Több mint 14 ezer relikviát találtak abban az ősi kínai teherhajóban, amelyet a Délkínai-tengerben találtak 30 méter mélyen még 2007-ben. A nagyon jó állapotban fennmaradt hajó a korai Déli Song-dinasztia (1127-1279) idején épült.
Korábban
Az ősi tárgyak többsége porcelán termék, edények, tálak, kancsók, tányérok, amelyeket az akkor ismert kínai porcelánműhelyek állítottak elő - közölte Liu Cseng-csi, Kuangcso tartomány régészeti és kulturális ereklyék intézetének helyettes vezetője. Január 5-ig a gazdag leletből a régészek feltártak még több száz arany-, ezüst- és réztárgyat, valamint mintegy 17 ezer darab rézérmét. A nagyon jó állapotban fennmaradt hajó a korai Déli Song-dinasztia (1127-1279) idején épült. Maradványai 22 méter hosszúak és kilenc méter szélesek.
Liu elmondta, hogy néhány ereklyén még most is rajta van származásuk helyének és a készítő cégnek a neve, ami jól tükrözi a dinasztia idején virágzó gazdaságot, kereskedelmet. Találtak a hajón személyes tárgyakat, karkötőket, gyűrűket és nyakláncokat is, ami azt mutatja, hogy a teherhajó fedélzetén kereskedők és utasok is tartózkodtak, amikor elsüllyedt - tette hozzá. A hajó teljes feltárását még az idén befejezik a kínai régészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap