Felgyújtották a bibliai József sírját Ciszjordániában
2015. október 16. 12:25 MTI
Egy palesztin tömeg péntekre virradó éjjel felgyújtotta József sírját a ciszjordániai Nábluszban. A megszállt Ciszjordánia izraeli katonai adminisztrációjának vezetői megbeszélést folytattak palesztin tisztviselőkkel, akik elítélték a történteket, és ígéretet tettek arra, hogy helyreállítják a korábbi állapotokat József sírjánál.
Korábban
A zsidók és keresztények számára egyaránt fontos szent hely ismételt feldúlásáról az izraeli közszolgálati rádió számolt be reggel. A híradás szerint az éjjel több száz maszkos palesztin hatolt be a szent helyre, az ott lévő épületet felgyújtották, majd a helyszínen - videofelvételek tanúsága szerint - kitűztek egy palesztin zászlót. A lángokat a Palesztin Hatóság tűzoltói eloltották. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy mindent el fognak fog követni a gyújtogatók elfogása érdekében és eredeti állapotában helyreállítják a létesítményt, lehetővé téve zsidók imádkozását.
Péntekre a "harag napját" hirdette meg közösen több palesztin szervezet: a Ciszjordániában kormányzó Fatah, a Gázai övezetet irányító Hamász és a szélsőségesen iszlamista Iszlám Dzsihád. A megszállt Ciszjordánia izraeli katonai adminisztrációjának vezetői megbeszélést folytattak palesztin tisztviselőkkel, akik elítélték a történteket, és ígéretet tettek arra, hogy helyreállítják a korábbi állapotokat József sírjánál. Az izraeli katonaság képviselői közölték, hogy nem a hadsereg, hanem a Palesztin Hatóság rendőri egységei oszlatták szét a lázongókat a szent helyen, ahol a zsidó-keresztény hagyomány szerint a Bibliában szereplő József pátriárka, Jákob fia nyugszik.
Az izraeli jobboldali politikusok a sírhely ismételt felgyújtása miatt a szent hely visszafoglalására szólítottak fel. "Ismét úgy tűnik, hogy nincs alternatívája az izraeli fennhatóságnak a szent helyeink védelmében. Követeljük a hely izraeli ellenőrzésének visszaállítását, annak állandó megnyitását a zsidó imádkozók előtt" - hangoztatta közleményében Avi Roé, a ciszjordániai telepesek egyik vezetője. Uri Ariel, a telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt képviselője Facebook-bejegyzésében a palesztin uszítást okolta a történtekért. "A zsidók egyik szent helyének felgyújtása egy újabb mélypont, a palesztin uszítás következménye. Miközben a palesztinok pimaszul azt hazudják, hogy megsértjük a status quót a Templom hegyen, kivonulnak, felgyújtják és megszentségtelenítik Izrael szent helyeit, amit nem bocsátunk meg nekik" - közölte a politikus.
Szeptember közepén Izraelben erőszakhullám kezdődött napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámot többen "a harmadik intifádaként" (palesztin felkelésként) emlegetik. A támadások kiváltó oka az a palesztin médiában lábra kapott híresztelés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap