Naponta kerülnek elő ősi épületek az ókori római városból
2015. július 8. 17:53 MTI
Huszonhárom római és középkori építmény maradványait tártak fel a Bulgária északkeleti részén fekvő Szilisztra városában. A kutatók többek között rábukkantak egy 35 méter hosszú ókori épület romjaira, és a leletek között számos falfestménytöredék is szerepel
Korábban
A Duna jobb partján elhelyezkedő város eredetileg trák település volt, majd 106-ban rómaiak megalapították a Durustorum nevű kolóniát. A 7. században bolgárok foglalták el, ekkortól Drásztár volt a település neve. Itt lakott 30 éven át az első bolgár birodalom alapítója, Aszparuh kán, a 9. században Omurtag kán palotát építtetett, amely a bolgár cárok dunai rezidenciája lett, később itt volt az első püspöki székhely.
A városi vízvezeték- és csatornahálózat bővítését megelőző leletmentő régészeti feltárások során napvilágra került a római Durustorum egy korábban ismeretlen erődítménye, rábukkantak egy 35 méter hosszú ókori épület romjaira, és a leletek között számos falfestménytöredék is szerepel. Az archeológusok egyebek mellett megtalálták az Omurtag kán palotájához tartozó középkori épület maradványait is - olvasható az Archaeology in Bulgaria régészeti hírportálon.
"A régészeti ásatások 4-5 méteres mélységben folynak, így gyakorlatilag nap mint nap tárunk fel jelentős tárgyi emlékeket és épületmaradványokat. Soha korábban nem kerültek például még napvilágra ilyen nagy számban az ókori Durustorumból származó falfestmények" - mondta az ásatásokat irányító Georgi Atanaszov professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap