Jön az újabb Mandela-memoár
2015. március 24. 14:05 MTI
Jövőre kiadják Nelson Mandela újabb memoárját, amelyben a 2013-ban elhunyt világhírű politikus és emberjogi harcos a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökeként eltöltött éveinek küzdelmeiről ír.
A brit Pan Macmillan könyvkiadó kedden jelentette be, hogy kiadja Nelson Mandela rendkívül népszerű, A szabadság útján címmel megjelent önéletírásának folytatását. A posztumusz memoár Nagy-Britanniában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Indiában és Ausztráliában 2016-ban kerül a boltokba, a megjelenés pontos dátumáról azonban nem tájékoztatott a kiadó. Egyelőre a kanadai és az amerikai kiadás jogairól sem született döntés.
A kiadó szerint a Nelson Mandela Alapítvány birtokában lévő kéziratot a politikus személyesen írta, de már nem tudta befejezni 2013-ban bekövetkezett halála előtt. Özvegye, Graca Machel kérésére a művet Nelson Mandela egykori tanácsadói fejezik be. Graca Machel elmondta, hogy a kéziraton férje 1998-ban, ötéves elnöki ciklusának végéhez közeledve kezdett dolgozni.
Mandela a korai éveiről, a dél-afrikai apartheidrendszer elleni küzdelmekről, illetve a börtönben eltöltött 27 évről szóló korábbi memoárja folytatásának szánta a könyvet. Az egyelőre cím nélküli műben a politikus "őszinte és lényeglátó" módon írt azokról a nehézségekről, amelyekkel elnökként kellett szembesülnie, és kitért a Dél-afrikai Köztársaságban továbbra is meglévő törésvonalakra is - fogalmazott a kiadó.
Nelson Mandela 1990-ben szabadult ki a börtönből, 1994-ben pedig pártjával megnyerte a választásokat. Az elnöki tisztséget 1999-ig töltötte be. Az ország korábbi elnökével, Frederik Willem de Klerkkel 1993-ban Nobel-békedíjat kapott az apartheidrendszer békés felszámolásáért, és a demokratikus Dél-Afrika alapjainak lefektetéséért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap