Kalapács alatt a "remete örökösnő" hagyatéka
2014. február 3. 10:45 MTI
Claude Monet és Pierre-August Renoir egy-egy fontos műve is kalapács alá kerül annak a négyszáz darabos gyűjteménynek a részeként Christie"s New York-i aukcióján, amely a 104 évesen 2011-ben elhunyt "remete örökösnő", Huguette Clark hagyatékából származik.
Korábban
A kollekciót a multimilliomos Clark öröksége körüli jogi hercehurca lezárultával bocsátják árverésre május 6-án. A gyűjtemény néhány darabját még a visszahúzódó örökösnő apja, William Andrews Clark iparmágnás és szenátor vásárolta.
Monet-tól a Vízililiomok egy kései, a Christie's által 25-35 millió dollárra taksált darabjára licitálhatnak az érdeklődők. Az 1907-ben Giverny-ben készült festményt 1926 óta nem láthatta a nagyközönség. Az árverés kiemelkedő tételének ígérkezik Renoir Fiatal nők tollasoznak című festménye is, amelynek értékét előzetesen 10-15 millió dollárra becsülte a ház.
Huguette Clark gyűjteményét két részben árverezik el, a második aukciót június 18-án tartják. Akkor többek közt egy Stradivari-hegedűre, az amerikai történelem aranykoraként emlegetett időszakból (19. század vége, 20. század eleje) származó bútorokra, könyvritkaságokra és további festményekre lehet majd licitálni. A teljes kollekció értéke meghaladja az 50 millió dollárt. Mielőtt elárvereznék őket, a kiemelkedő darabokat Londonban, Hongkongban, Tokióban és New Yorkban is bemutatják.
Huguette Clark volt az utolsó életben maradt utóda William Clarknak, aki egy fakunyhóban született Pennsylvaniában, majd korának egyik leggazdagabb embere lett: vasútépítésből és rézbányászatból szerezte vagyonát. Az ő nevét viseli a Nevada állambeli Clark megye és ő alapította Las Vegast.
Lánya, az egykori társasági hölgy már fiatalon visszavonult a nyilvánosságtól, gyakorlatilag 80 éven át élt a világtól elvonultan. 1928-ban házasságot kötött egy fiatal ügyvéddel, akitől 1930-ban el is vált. Ettől kezdve semmilyen nyilvános helyen nem mutatkozott, évtizedekig a dollármilliókat érő francia babagyűjteménye társaságában élt egy New York-i luxuslakásban. Volt két másik apartmanja Manhattanben, az Ötödik sugárúton is, valamint pazar ingatlanjai a kaliforniai Santa Barbarában, illetve a connecticuti New Canaanben, életének utolsó 20 évét azonban önszántából mégis egy kórházban élte le.
Közeli rokonai nem voltak, 300 millió dolláros vagyonának sorsa sokáig nyitott kérdés maradt. Kilencvennyolc évesen hat hét különbséggel két végrendeletet írt, az egyikben csaknem mindenét mintegy 20 távoli rokonra hagyta, a másikban aztán kizárta őket a hagyatékból. A vagyonról tavaly szeptemberben született döntés jórészt különböző művészeti intézményeknek és a távoli rokonoknak kedvezett.
A két aukció bevétele egyelőre a szétosztásra kerülő hagyatékot gyarapítja majd. Huguette Clark néhány ingatlanát és vagyontárgyainak egy részét már elárverezték. 2012-ben a Christie's az örökösnő 17 ékszerét értékesítette, többek közt egy ritka kilenckarátos rózsaszín gyémántgyűrűt. Az az aukció 21 millió dolláros bevétellel zárult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap