Putyin: nem erőszakosak az új történelemkönyvek
2014. január 21. 18:17
Vlagyimir Putyin orosz elnök megvédte az orosz állami történelemkönyvek tervezett szabványosítását és bírálta azokat az oktatási anyagokat, amelyek szerinte kritikus éllel mutatják be a Szovjetunió második világháborús szerepét.
Korábban
A tavaly napvilágot látott tervek szerint az állami könyvek a jelenleg forgalomban levő tankönyveket váltják fel; néhányan úgy látják, hogy az új oktatási anyagok az orosz elnök ideológiai meggyőződését tükrözik, s felszámolják a kutatói autonómiát.
Putyin igyekszik eloszlatni az aggodalmakat, mondván, az új történelmi módszertan nem jelenti a kizárólagos állami ideológia erőltetését, s szerinte számos alternatív elmélet igenis létezhet. "A történelemoktatás egységes megközelítéséből nem következik az államilag erőltetett bürokratikus és ideológiai egységesítés" - fogalmazott az orosz elnök a Kremlben, ahol magas rangú tisztviselőkkel folytatott eszmecserét a témában.
Az orosz Állami Duma házelnöke, Szergej Nariskin lényegében megismételte a Putyin által elmondottak, amikor arról beszélt, hogy a történészeknek a tankönyvek szerkesztésekor sikerült "kompromisszumra jutniuk" az összes vitatott ügyben, s csak a "dogmaként" rögzült nézeteket vetették el. Dmitrij Livanon oktatásügyi miniszter elárulta, hogy a tankönyvek másfél-két év múlva készülnek el, de a történelemtanítás új keretei már a nyomdába kerülés előtt ismertté válnak.
Putyin kemény kritikával illette és "elfogadhatatlannak" nevezte a tankönyvek hitelesítési eljárásának jelenlegi rendszerét. Az orosz elnök példának a "fasizmus ellen küzdő szovjet nép befeketítését" hozta fel, s bírálta azt a nézetet, amely szerint Kelet-Európa azért szenvedett, mert a negyvenes években a szovjet megszállás idején sztálinista rezsimek jöttek létre. "Ha a fasizmus nyer, mi történik? Számos nemzetet elsöpörtek volna a Föld színéről" - fogalmazott.
Putyin sürgette a történészeket, hogy dolgozzanak együtt külföldi kollégáikkal és azt tanácsolta, hozzák összhangba az orosz történelem tanítását - ami persze sok esetben illúziónak tűnik. Az orosz elnöknek - ahogy arról többször már mi is írtunk - igen sajátos történelemszemlélete van, legutóbb például Cromwellt Sztálinhoz hasonlította, nagy port kavart nyilatkozatában pedig a Szovjetunió széthullását a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte, miközben elnöksége alatt gyakorlatilag folyamatosan zajlik Sztálin rehabilitációja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap