Titkos dokumentumokat tettek közzé Sztálinról
2013. június 12. 10:04 MTI
Hatvan évvel Sztálin halála után az orosz szövetségi levéltár az interneten százezer dokumentumot hozott nyilvánosságra az egykori szovjet diktátor személyes archívumából és az egykori kommunista párt archívumából.
Korábban
Andrej Artyizov, a levéltár igazgatója kedden Moszkvában közölte: az eddig titkosan kezelt, az utóbbi öt évben digitalizált dokumentumok közzétételével segíteni kívánják, hogy az emberek megértsék az ország történelmének sztálini - megfogalmazása szerint - "bonyolult" szakaszát.
Artyizov annak a nézetnek adott hangot, hogy a sztálini időszak nincs megfelelően feldolgozva. Ennek kapcsán arról a "mérlegről" beszélt, ami Sztálin nevéhez köthető, és arról az "árról", amit az embereknek kellett fizetniük ezért.
Orosz történészek évek óta sérelmezték, hogy sok dokumentumot mindeddig titkosan kezeltek, és nem hoztak nyilvánosságra. A levéltár igazgatója hangoztatta: reméli, hogy az új ismeretek a tankönyvekbe is bekerülnek.
A sztálini dokumentumok nyilvánosságra hozataláról tudósító dpa német hírügynökség ugyanakkor emberi jogi aktivistákat idézett, akik sérelmezték, hogy az egykori sztálini táborok, a Gulag, valamint az egyházi személyek, más ártatlan emberek bebörtönzése egyáltalán nem téma a nyilvános vitákban.
Az utóbbi időben végzett felmérések szerint egyre több orosz ismét pozitívan értékeli Sztálint, azt hangoztatva, hogy "hatékony vezető" volt. Több politikus pedig támogatja, hogy Volgográd városa kapja vissza a Sztálingrád nevet.
A pravda.ru közlése szerint most 100 ezer dokumentumot, 390 ezer oldalnyi anyagot hoztak nyilvánosságra. Hamarosan ugyancsak elektronikus formában közzéteszik a szovjet történelem több más fontos alakjához - köztük Hruscsovhoz, Brezsnyevhez és Molotovhoz - köthető dokumentumokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Léteztek-e a valóságban a legendák női harcosai?
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.