Erőszakkal járt Hadrianus falának megépítése
2013. március 5. 13:23
A legújabb bizonyítékok cáfolják azt a közkeletű vélekedést, miszerint a hódító rómaiak békés együttélésre rendezkedtek volna be a Hadrianus császár fala környékén élt népekkel. A régészeti leletek szerint inkább útban lehettek az ott élők.
Korábban
A világörökség részét képező fal 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas és 3 méter széles: Észak-Angliában, a skót határvonaltól délre az egyik tengerparttól a másikig húzódik. Britannia provincia északi határának védelmére építtette Hadrianus római császár (76-138) időszámításunk szerint 122-ben. Felhúzásához 750 milliárd köbméter követ mozgattak meg.
A régészek évtizedeken át nehézségekbe ütköztek a fal környékén élt népek által alapított települések korának meghatározásakor, mivel csak nagyon kevés régészeti leletet sikerült felszínre hozni. A hetvenes évek óta kezdett elterjedni az az elmélet, amely azt állította, hogy a meghódított népek a beözönlő rómaiak árnyékában éltek, békében.
A legújabb bizonyítékok alaposan megcáfolják a közkeletű vélekedést: a nemrégiben előkerülő régészeti leletek azt sugallják, hogy a római legionáriusok a fal előtt egy 16 kilométeres körzetben gyakorlatilag megtisztították a területet, elüldözve az ott élőket – olvasható a Current Archaeology legújabb, márciusi számában.
A radiokarbonos vizsgálatok korábban nem látott részletességgel fedték fel a Hadrianus fala körül élt népek történeti kronológiáját; több mint hatvan tesztet végeztek el a fal északi oldalán talált vaskori településeknél előkerült mintákon. A vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak, szakértők szerint ez az egyik legnagyobb felfedezés a Hadrianus-fallal kapcsolatban. „A legújabb ásatások azt mutatják, hogy az itt élt közösségek túlélték a rómaiak megjelenését, de a fal megépítése után eltűntek” – közölte Matthew Symonds, a lap munkatársa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap