Rádió vezérelte galambok a brit hírszerzésnél?
2012. október 30. 13:43
A brit hírszerzés vezetői azon gondolkodtak a második világháború után, hogy miként lehetne rádió által vezérelt galambokkal az ellenséges vonalak mögé "kerülni" - olvasható a múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentumokban.
Korábban
Úgy tűnik, kimeríthetetlen kincsesbánya Guy Liddell, a brit hírszerzés (MI5) egykori főigazgató-helyettesének nemrégiben közzétett naplója (a hírszerzőfőnök feljegyzéseinek legfontosabb fejezeteiről itt és itt olvashat), amely a titkosszolgálatok világháború utáni történetével kapcsolatban is érdekes részletekkel szolgál.
A naplóból kiderül, hogy a Közös Hírszerzési Bizottság (Joint Intelligence Committee) előtt 1946 októberében a brit hadsereg galamb-szakértője, James Caiger parancsnok arról beszélt, hogy a hadseregben olyan „önvezérléses” galambfajokat lehetne alkalmazni, amelyek rádiójeleket követnek.
Liddell elismerően szólt a parancsnokról, aki – mint fogalmazott – a galambokról „beszél, gondolkodik és álmodik”. „Gyerekkora óta voltak galambjai és előtte apja is tartott ilyen madarakat. Mikor megkérdeztem az önvezérléses fajtákról, azt mondta, hogy a kérdés egyelőre megoldatlan” – írja Liddell.
A megoldást egy érdekes csillagászati jelenség, a napfoltok adták. A megfigyelések szerint a napfoltok olyan kisebb mágneses elemek, amelyek úgynevezett fáklyapontok összeolvadásával alakulnak ki, és további ilyen elemek, valamint kisebb foltok beolvadásával nőnek tovább. Amikor a napfolt jelensége a legerősebb, olyan mágneses tér keletkezik, ami megzavarja a madarakat. A galambok ezt megérzik, amit – hangzott Caiger teóriája – valahogyan fel lehet használni az idomításukra, például rádióhullámok segítségével.
Akkoriban azonban a titkosszolgálatok meglehetősen szkeptikusak voltak a madarak vezérelhetőségével kapcsolatban, s a kínai Shadong Egyetemen is csak 2007-ben voltak képesek irányítani egy madár repülését beültetett mikrocsipek segítségével, elektronikus jeleket küldve az állatoknak. Korábban egyébként az is kiderült az MI5 titkosítás alól feloldott irataiból, hogy a britek robbanószerkezetet szállító galambokat akartak kiképezni és eljuttatni az ellenséges haderők táborába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap