Arcfelismerő szoftver fejtheti meg a műalkotások titkait
2012. június 13. 13:35
A Kaliforniai Egyetem három kutatója egy olyan szoftvert hozott létre, amely a portréfestészet eleddig ismeretlen alanyainak azonosítását végezheti el. A projekt a maga nemében úttörő, a szoftver segítségével az európai politika-, társadalom- és vallástörténet titkaira derülhet fény.
Korábban
A csúcstechnológiás szoftver korábban már bizonyított, hiszen a ma már meglehetősen rosszul csengő "terrorizmus elleni háború" során használták a terroristagyanús elemek kiszűrésére. A helyzet most merőben új, a projekt célja az, hogy a festészet régóta megoldásra váró nagy rejtélyeit megfejtse és a művészetkedvelő nagyközönség elé tárja az eredményeket.
„Szinte minden olyan portré, amit a 19. század előtt festettek, olyan személyt ábrázol, aki valami miatt fontos volt. Ha egy család nehéz idők elé nézett, sok festményüktől megszabadultak, a műalkotások alanyainak kilétére pedig ködfátyol ereszkedett le. A kérdés az: helyre tudjuk-e 'állítani' ezeket az identitásokat” – fejtette ki a projekt koordinátora, Conrad Rudolph, neves művészettörténész.
A FACES (Faces, Art, and Computerized Evaluation Systems) elnevezésű projektnek több kihívással is szembe kell néznie: a szoftver ugyanis különböző arckifejezéseket, más-más korú, arcszőrzetű, testtartású és megvilágított embereket vizsgál. A két- és háromdimenziós arcok felismerését nehezíti, hogy a portréfestmények a művész egyéni vizuális interpretációi, nem pedig valósághűek.
Kezdetben háromdimenziós alkotásokat fognak összehasonlítani, például a 15. században élt Lorenzo de Medici és Battista Sforza halotti maszkjait szobraikkal, s ha ez beválik, akkor háromdimenziós ábrázolásokat vetnek össze kétdimenziósokkal, végül olyan portrékat vizsgálnak meg, amelyek azonosítását eddig még senki nem végezte el. Ha a projekt sikerrel jár, akkor a szoftvert a tervek szerint felhasználják az építészetben, illetve a kurátori és konzerválási munka részeként is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.