Véletlenül fedeztek fel 17. századi festményeket
2012. június 7. 09:31 MTI
Véletlenül fedezett fel a Christie's aukciós ház szakértője két 17. századi mesterművet Franciaország keleti részén.
Korábban
Az egyik képet idősebb Jan Brueghel flamand festő és Hans Rottenhammer német művész közösen készítette, értékét hatszázezer és egymillió euró közötti összegre becsülik. A másik, kisebb festmény, a szintén németalföldi Joachim Wtewael alkotása ötmillió eurót is érhet a szakértők szerint.
A Christie's munkatársát egy magánházba hívták, hogy állapítsa meg egy később értéktelen másolatnak bizonyult festmény értékét. A szakértő kíváncsiságból megvizsgálta a ház egyik szobáját is. Itt fedezte fel a 31 centiméterszer 40 centiméteres képet, amelynek értékéről a tulajdonosok semmit sem tudtak.
A szakértő a rézre festett alkotásban felismerte az Istenek lakomája: Bacchus és Ariadné házasságkötése című alkotást, amelyet Rottenhammer (1564-1625) és idősebb Jan Brueghel (1568-1625) közösen készített. Az 1601-ben elkészült képet az alkotók aláírták, árverezését június 21-én rendezik Londonban.
A másik, kisebb képet 1610-ben készítette Wtewael. Az alkotás, melynek értékét 2,5 és ötmillió euró közöttire becsülik, július 3-án kerül kalapács alá Londonban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20