Újabb titokra derült fény a Kalózok öbléből
2012. június 8. 11:30
Az első pun háború idején (i.e. 264-241) elsüllyedt hajó végzetes fegyverét, a "hajókos" kémiai vizsgálatát végezték el amerikai és olasz szakemberek. A kutatás egyben arra is megoldást kínál, hogy a 2300 éves leletet megőrizhessék az utókornak.
Korábban
Patrick Frank és kollégái tanulmányukban azt írták, hogy a hajókost (rostrum) még 2008-ban, 6,5 méter mélyen, 45 méterre az Acqualadrone-tól (Kalózok öble), Szicília északkeleti részén találták meg. A lelet bronzból és fából készült, utóbbit jó állapotban találták meg, köszönhetően annak, hogy a tengerfenék végig megóvta az enyészettől. A radiokarbonos vizsgálatok kiderítették, hogy a hajó i.e. 260-ban, a rómaiak győzelmével végződő mylaei csatában süllyedt el. A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a rostrumhoz felhasznált érc spanyolországi vagy ciprusi bányákból származhat. A Stanfordi és a Palermói Egyetem kutatóinak az a célja, hogy még többet megtudjanak a leletek származási helyéről és állapotáról.
A savakon és más anyagokon végzett vizsgálatokból sikerült megállapítani, hogy a fa erdei fenyőből készült; a borókát, a tölgyet, a méhviaszt a kutatók kizárták. A faanyagban nagy mennyiségben fordult elő kén, ez könnyedén kénsavvá alakulhat, amelynek erős korrozív tulajdonsága van. A szerzők szerint a fába behatoló vas és réz elősegítheti a folyamatot, de a múzeumi levegő ózonjának eltávolítása ezt lelassíthatja – olvasható az Analytical Chemistry című tudományos folyóiratban.
A lipari csatavesztés után Caius Duilius konzul flottájával a csata színhelyére hajózott. A karthágóiak a szokásos taktikájukat alkalmazták, vagyis az ellenség hajóinak meglékelése volt a céljuk. A rómaiak azt akarták, hogy közel kerüljenek a karthágoi hajókhoz, hogy alkalmazhassák a "hollót". A rómaiak taktikája meglepetést okozott, a csata elején 30 karthágói hajót foglaltak el, köztük a vezérhajót is. A Karthágó és Róma közötti első igazi tengeri ütközete a rómaiak győzelmét hozta, aminek következtében meghódították Mylaet (Milazzo) és egész Szicíliát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap