Fekete mágiával akarták megölni a római szenátort
2012. május 25. 09:09
Egy római szenátort és egy állatorvost akartak megátkozni fekete mágiával – mondta el egy spanyol kutató, aki nemrégiben betűzött ki egy erről tanúskodó, 1600 éves átkot. Mindkét alkotásban közös, hogy a görög alvilági isten, Hekaté látható a feliratokon.
Korábban
Mindkét átokban közös, hogy egy görög alvilági isten, valószínűleg Hekaté látható a feliratokon, amint hajából kígyók jönnek elő, hogy – vélekedik a kutató – lecsapjanak áldozataikra. További közös jellemvonás, hogy mindkét átok görög nyelvű invokációt tartalmaz, hasonlót ahhoz, mint amivel Hekatéhoz "fohászkodtak" az emberek.
A főleg latinul, ólomtáblára íródott átkokat két különböző ember jegyezhette fel a Római Birodalom vége felé. Mindkét feliratot 2009-ben, a bolognai Museo Archeologico Civicoban fedezték fel, ahová vásárlás útján kerültek még a 19. században. A kutatók nem tudták, hogy a táblák honnan származnak, de a rajtuk elvégzett vizsgálatok során végre kiderült, hogy az átkok kiket is sújtottak.
Az egyik célszemély egy római szenátor, Fistus volt, a másik pedig egy Porcellónak nevezett állatorvos – érdekesség, hogy a latin porcello magyarul disznót jelent. Celia Sánchez Natalías, a Zaragozai Egyetem doktorandusza szerint „véletlen egybeesésről” lehet szó, a férfit ugyanis valóban Porcellónak hívhatták. „Az átoktábláknál egyetlen dologra kellett nagyon odafigyelni, hogy az "áldozatot" a lehető legpontosabban nevezzék meg – közölte.
Sánchez Natalías nem tudta megmondani, hogy kinek és miért állhatott ez érdekében – egyaránt elképzelhető egy személyes és egy szakmai jellegű vita is. „Talán egy olyan ember lehetett, akinek lovát, vagy bármilyen állatát Porcello ölhette meg véletlenül egy általa kínált orvossággal” – adott egy lehetséges magyarázatot a kutató.
„Elpusztítani, összezúzni, megölni, megfojtani Porcellót és feleségét, Maurillát. Lelküket, szívüket, feneküket, májukat…” – olvasható a ólomtáblán, amelyen Porcello mumifikált teste látható keresztbefont karokkal – hasonlóan az istenábrázoláshoz –, rajta mindkét karján a neve.
Legalább ilyen érdekes Fistus esete. Mikor ugyanis az átokszórás megtörtént, a szenátus hatalma már csökkenőben volt, amelyen a császár, a hadsereg és a bürokrácia osztozott. A szövegben négyszer hangzik el az „elpusztítani” szó; Sánchez Natalías ennek ellenére sem tudta megmondani, mi volt pontosan a célja a tábla alkotójának a fekete mágiával, de sok hasonlóság van közte és a modern, negatív politikai kampányok között – olvasható a német Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik című folyóiratban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.