2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fellebbent a fátyol Lorca utolsó szerelméről

2012. május 15. 13:07 MTI

Federico García Lorca (1898-1936) eddig ismeretlen kéziratai - köztük vélhetően utolsó, eddig titkolt szerelmeslevele és egy eddig ismeretlen szerelmesverse - kerültek elő egy két éve elhunyt spanyol műgyűjtő és műkritikus hagyatékából.

Az El País című spanyol lap hétvégi száma szerint Juan Ramírez de Lucas (1917-2010) röviddel halála előtt adta át Lorca levelét és a tőle származó több más emléket, köztük a szerelmetes versikét nőtestvérének azzal a kéréssel, hogy halála után hozza nyilvánosságra az iratokat. A műgyűjtő több mint hét évtizeden át tartotta titokban fiatalkori viszonyát a homoszexualitását nyíltan vállaló nagy spanyol költővel.

A két férfi Madridban ismerkedett meg, ahol Ramírez államigazgatást és színjátszást tanult. A polgárháború kitörésétől és a francóisták hatalomra kerülésétől tartva azt tervezték, hogy együtt Mexikóba menekülnek. A 19 éves, az akkori törvények szerint még fiatalkorú egyetemista hazautazott szülővárosába, Albacetébe, hogy szülei engedélyét kérje a külföldre utazáshoz.

A szülők azonban hallani sem akartak arról, hogy fiúk az Újvilágba távozzon egy másik férfi oldalán, s Ramírez erről levélben értesítette a Granadában várakozó Lorcát. A költő erre a levélre válaszolva írta az 1936. július 18-i keltezésű háromoldalas, "Kedves Juanito!" kezdetű szerelmeslevelet, amelynek létezése most ismertté vált. A levélben Lorca arra kérte kedvesét, hogy ne szegüljön szembe szüleivel, inkább próbálkozzon tovább a meggyőzésükkel.

Ugyanezen a napon indította el a polgárháborúhoz vezető katonai felkelést Francisco Franco, a későbbi diktátor, és a szerelmesek között megszakadt a kapcsolat, mert a költő városa a francóisták kezére került, míg Albacete a köztársaságiak ellenőrzése alatt maradt. Lorcát, Spanyolország leghíresebb és ma is legtöbbet fordított költőjét, a 20. század egyik legnagyobb drámaíróját baloldalisága és homoszexualitása miatt a francóisták egy hónappal később meggyilkolták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár