Nyilvános az azték elitiskola
2012. január 31. 11:14 MTI
Tenochtitlánnak, az Azték Birodalom fővárosának az elitiskoláját mutatják be a nagyközönségnek Mexikóvárosban.
Korábban
A Calmecac, azaz a "házak sora" 1486 és 1502 között épült, és mindössze 100 méterre található Tenochtitlán vallási központjától, a nagy kettőspiramistól (Templo Mayor). Ebben az iskolában tanultak a nemes családok fiai 10 éves koruktól, akiket felkészítettek arra, hogy idővel betölthessék Tenochtitlán vezetői posztjait, vagy a hadsereget irányítsák - olvasható a Latin American Herald Tribune online kiadásában.
A tanulók emellett megismerték a naptár működését, és elsajátították az álmok és előjelek megfejtésének művészetét is. Azt is megkívánták tőlük, hogy beszédeket, dalokat és történeteket memorizáljanak, megtanulták a képírást is, hogy útmutatást nyerhessenek a törvényeknek, hadművészetnek és közügyeknek szentelt kódexekből. "Ez az iskola az egyik legfontosabb épületegyüttes volt az Azték Birodalom fénykorában" - hangsúlyozta Raul Barrera ásatásvezető régész.
A Calmecac romjai tavaly kerültek napvilágra, az ásatások során feltárták Miktlántekutli, az alvilág istenének, valamint Xiuhtecutli tűzisten szobrát, de előkerült Ehecatl szélisten kőből faragott feje is több tucat egyéb lelettel egyetemben. Találtak egy olyan emberi állkapocscsontot is, amelyre Mixcóatl, a felhőkígyó, a vadászat és háború istenének nevét vésték.
Tenochtitlánt, az Azték birodalom fővárosát 1325 táján alapították a Texcoco-tó egy szigetén, a mai Mexikóváros helyén. Kezdetben csak nádkunyhókat építettek, de 1415-re Tenochtitlan igazi várossá fejlődött: házai, templomai, palotái mind kőből épültek. Ahogy a város nőtt, kikotorták a sekély vizű tó iszapját, megnövelték az eredeti szigetet, és újabbakat is építettek.
A város így csatornáival és szigeteivel Velencéhez volt hasonlatos, a szárazfölddel magas töltésen épített út kötötte össze. Lakosainak számát kétszázezerre becsülik, de egyes szakértők szerint a 13,5 négyzetkilométeres terület akár 350 ezer embernek is otthont adhatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05