Zöld utat kapott a vitatott jeruzsálemi múzeum
2011. július 14. 11:46 MTI
Zöld utat kapott szerdán a Simon Wiesenthal Központ által finanszírozott Tolerancia Múzeuma, amelyet egy jeruzsálemi régi muszlim temető fölé húznának fel.
Korábban
A Jeruzsálem nyugati, többségében zsidók lakta felében található Maman Allah nevű sírkertben több, szentként tisztelt muszlim vallási vezető nyugszik. Izraeli adatok szerint 200 csontvázat kell majd exhumálni és áthelyezni.
Afrat Orbach belügyi szóvivő elmondta, hogy kiadták az építési engedélyt, és a földmunkák akár azonnal megkezdődhetnek. Orbach ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az épület alapjainak lerakásáig még több kör van hátra.
A 177 millió euróra rúgó projektet a híres nácivadászról elnevezett, amerikai székhelyű zsidó szervezet, a Wiesenthal Központ finanszírozza, amely már Los Angelesben is felhúzott egy hasonló épületet. Illetékesek szerint a múzeum célja "a népek közötti egyetértést előmozdítása".
A 2003-ban bejelentett terv iróniája, hogy folyamatosan bírálatok kereszttüzében áll. A palesztinok az izraeli legfelsőbb bírósághoz fordultak az ügyben, de az 2008-ban elutasította a projekt leállítására vonatkozó kérvényüket. Ezután többen az ENSZ-nél emeltek panaszt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap