Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér
2011. március 17. 12:43 MTI
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében.
Korábban
A képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen és 71 nem szavazattal határoztak a névváltoztatásról. Fónagy János és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két államtitkára a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kezdeményezte a repülőtér nevének megváltoztatását. Indoklásuk szerint ezzel a lépéssel is emléket kívánnak állítani minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a 19. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének.
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára számos kulturális rendezvénnyel emlékeznek Magyarországon és külföldön egyaránt. A programok a magyarországi kulturális intézmények összefogásával, valamint jelentős nemzetközi együttműködés révén valósulnak meg. Az emlékév hivatalos magyarországi megnyitóra január 22-én került sor a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán közreműködésével.
A magyarországi Liszt Év fővédnöke Schmitt Pál, köztársasági elnök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.