A brit felsőoktatás átalakítását bírálta a "történészcár"
2011. február 22. 12:15 The Daily Telegraph
A történelem hamarosan a gazdagok kiváltsága lehet, ha a brit kormány folytatja a kulturális és humán célokra fordítható összegek megvonását – nyilatkozta a felsőoktatás átalakításának tervéről Simon Schama brit történész.
Korábban
A kormány történészcárja – akit Michael Gove oktatási államtitkár kért fel az iskolákban folyó történelemtanítással kapcsolatos tanácsadásra – komoly kritikákat fogalmazott meg az idős, általa „sznoboknak” tartott történészek ellen is, mondván, sokak csak a felsőoktatásban hajlandók dolgozni.
A Columbia 66 éves történész-művészettörténész professzora nem rejti véka alá véleményét, amellyel a humán tárgyak egyetemi oktatásában észlelhető tarthatatlan állapotokra hívja fel a figyelmet. Schama aggodalmát fejezte ki, hogy „míg más tudományok állami támogatásban részesülnek, addig a humán tárgyak és művészetek elestek ezektől”.
Schama attól fél, hogy a kormányzati lépés egyik „szerencsétlen” következményeként sok diák kezd majd könyvelést tanulni, a filozófia és a művészettörténet helyett. A történész finom kritikát engedett meg magának, amikor David Cameron brit miniszterelnök és helyettese, Nick Clegg szerepe került terítékre: „A Westminsterben és Eltonban edződöttekre vár a feladat, hogy megértsék, milyen pusztítást végezhetnek ezzel a brit kultúrában” – mondta el a történész.
„Nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy a történelmet unalmassá tegyük, de sok olyan tanár van a szigetországban, akik ebben nagyszerű munkát végeznek. Szerencsés voltam, hogy olyan tanárok keze alatt fordulhattam meg, akik úgy gondolták: a történelem nem csak a történészeké, s nem csak akadémiai célokat szolgál” – tette hozzá Schama.
A történész amellett, hogy elismerte: fontos szempont a társadalmi realitások figyelembe vétele, mivel a tantermeken belül sok gyermek csak második nyelvként használja az angolt, le kell szögezni, hogy a gyerekek továbbra is szomjúhozzák a történelmet, a tantárgy népszerűsége pedig töretlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.