Új főnöke van a Stasi irattárát gondozó berlini hivatalnak
2011. január 28. 15:11 MTI
Roland Jahn személyében egy korábbi NDK-beli polgárjogi aktivistát választott a Stasi irattárát gondozó berlini hivatal élére a Bundestag.
Korábban
Az irattár jelenlegi főnökének, Marianne Birthlernek márciusban lejár a második ötéves megbízatása, és harmadszor nem töltheti be ezt a tisztséget.
Az 57 éves, televíziós újságíróként dolgozó Jahn a jelenlévő 579 képviselő közül 535-nek a támogató szavazatát nyert el. Ennek magyarázata az, hogy személyében már a tavaly novemberi kormányzati előterjesztés nyomán négypárti egyetértés volt a Házban. Csupán a Baloldal frakciója nem támogatta jelölését.
Roland Jahn a 70-es évektől kezdve aktívan bekapcsolódott a keletnémet békemozgalomba, amely idővel egyre hangosabban követelte a polgárjogok érvényesülését is a kisebbik német államban. Feltűnést keltő akciókban történt részvétele miatt mint "bomlasztó elemet" több hónapi börtönre ítélték. 1983-ban láncra verve bezárták egy Bajorországba tartó vonat egyik fülkéjébe, és kitoloncolták az NSZK-ba.
Ezt követően Nyugat-Berlinbe költözött, és onnan folytatta küzdelmét Honecker rendszere ellen. Többek között kamerákat csempészett át az NDK-ba, s azok segítségével barátai folyamatosan filmre vették a keletnémet rezsim hanyatlását, városok pusztulását, az utcai tüntetéseket.
Norbert Lammert, a Bundestag elnöke a pénteki ülésen megköszönte és méltatta Birthler tízévi tevékenységét az irattár élén. Mint kiemelte, a szintén polgárjogi aktivistából lett hivatalvezető fő érdeme az, hogy széles körben igyekezett megvilágítani és megértetni a diktatúra és a demokrácia közötti elvi különbséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.