Stasi-iratok világíthatnak rá az NSZK titkosszolgálatának náci kapcsolataira
2010. július 21. 09:02
A Stasi aktáit gondozó hivatal vezetői hamarosan megoszthatják azokat az információkat, amely az egykori nyugat-német titkosszolgálatban foglalkoztatott náci háborús bűnösök szerepeibe engednek betekintést.
Korábban
Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet töltöttek be az egykori náci tisztviselők és a Harmadik Birodalom háborús bűnösei az NSZK rendőri és titkosszolgálati (Bundesnachrichtendienst, BND) szerveiben, illetve a második világháború utáni német politikában.
A BND-vel kapcsolatos információk régóta a Stasi iratainak mélyén hevernek, amelynek óriási archívumát az egykori kelet-német titkosrendőrség kezelői aprólékos munkával gyűjtötték össze. A két országrész újraegyesítése után sok dokumentum vált ismertté, de számtalan iratot titoktartásra hivatkozva tartottak vissza.
A Stasi-iratokból fennmaradó, eladdig ismeretlen dokumentumokat csak nemrég tették nyilvánossá. Ezeket Andreas Foerster újságíró már 2000-ben kérelmezte, de kérését kétszer is lesöpörték az asztalról. Foerster az iratok között rábukkant egy olyan feljegyzésre, amely egy náci rendőrtiszt előmeneteléről szól: a férfi 1944-ben lett SS-tag, előbb a dachaui koncentrációs táborban, majd Auschwitz-be került, ahol a járványok kialakulását ellenőrző osztályon dolgozott – itt rendelték el a gázkamrákban használt ciklon-B nevű gáz bevetését.
A ranglétrát végigjáró rendőrtiszt a háború után az alkotmányvédelmi hivatalban, az NSZK belbiztonsági szolgálatánál kapott állást. A nyugat-német titkosszolgálat fő profilja a szovjet-ellenes akciók voltak, s ennek érdekében – ha az illető hasznos szerepet tudott betölteni a kommunizmus elleni küzdelemben – sokszor hunytak szemet náci múltja felett – vázolta fel Foerster.
„20-25 százalékra tehető az SS-tagok aránya a titkosszolgálatban” – ezt már Erich Schmidt-Eenboom, a titkosszolgálatok múltját vizsgáló kutatóintézet vezetője mondta a Deutsche Welle-nek. „Ha ehhez hozzávesszük a reguláris fegyveres erők, a Wehrmacht tisztjeit és parancsnokait, akik szintén háborús bűnöket követtek el, akkor ez az arány az 50 százalékot is elérheti a CIA kezdeményezésére felállított, a titkosrendőrség közvetlen elődjének tekinthető Gehlen szervezetnél”- tette hozzá a kutató.
A BND 1956-ban a legendás Reinhard Gehlen-vezette Gehlen szervezetből alakult. Az évek során a titkosrendőrség számtalan kísérletet tett sötét múltjának feltárására: 1962 és 1965 között például belső vizsgálatot rendeltek el, amelynek eredményeképpen hetven embernek kellett elhagynia a BND kötelékét. A kritikusok szerint azonban ez csak a töredéke volt azoknak, akik korábban kapcsolatot ápoltak a Harmadik Birodalommal.
Annak ellenére, hogy később a belbiztonsági szolgálat is hasonlóan cselekedett, Foerster szerint ezek az emberek feltűnően csendben hagyták el korábbi munkahelyeiket, s még nyugdíjat is kaptak. Az újságíró szerint kár, hogy ezek csak belső vizsgálatok voltak, s hogy sem a BND, sem pedig a belbiztonsági szolgálat nem foglalkozott nyíltan náci gyökereivel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap