2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

"Ősmusical" Erkeltől Kolozsváron és Budapesten

2010. november 29. 14:35 MTI

Szigligeti Ede Két pisztoly című népszínművét Erkel Ferenc eredeti kísérőzenéjével mutatják be hármas együttműködésben kedden Kolozsváron, pénteken pedig Budapesten.

A Kolozsvári Magyar Opera, a budapesti Fészek Művészklub és a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának közös produkciójához Iványi-Papp Monika és Göncz Zoltán rekonstruálta Erkel zenei kíséretét, amelyet a zeneszerző terjedelmes, majdnem operai méretű apparátusra írt.

A tizenhat énekszámot és hat zenekari számot tartalmazó zenei anyag Szigligeti szövegével együtt az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratok közül került elő. A művet ugyanis az 1844-es Nemzeti Színházban tartott premiert követő bemutatók után nem játszották, holott a népszínmű műfaját tekintve egy reprezentatív Erkel-darabról van szó - mutatott rá az előadás rendezője, egyben karmestere.

Selmeczi György szerint az is kimutatható, hogy bár a "főcsapás" iránya a verbunkos integrálása volt, Erkelt érdekelték az autentikus népzenei elemek és használta is azokat.

"Az Erkel-év sűrű eseményei közül hiányoztak a felfedezések, sem az ember jellemrajza nem lett gazdagabb, sem az alkotó és intézményteremtő képe nem vált igazán mozgalmassá, még mindig papíros ízű, iskolás" - vélte a rendező, hangsúlyozva, hogy Erkel nemcsak a magyar operajátszás megteremtője volt, de a reformkori magyar nyelvű színjátszás is sokat köszönhet neki.

A karmester szerint a magyar színházművészet különös jellemzője, hogy eleve zenés színházkén indult. Mint mondta, erre sok momentum utal, amelyekre akkor bukkant, amikor előbb Schwajda György, majd Jordán Tamás megbízásából a Nemzeti Színház előadásokkal illusztrálható történetén dolgozott.

A Két pisztoly szerzője, Szigligeti Ede ugyancsak izgalmas személyiség, színész, rendező, író, dramaturg, könyvtáros egyaránt volt, megteremtette a népszínmű műfaját, amely a musical comedy magyar ősének tekinthető - emelte ki Selmeczi György, megjegyezve, hogy a Két pisztolyt Erkel igényes zenei kísérete fölértékelte.

A darabot Szigligeti Ede szülővárosa, Nagyvárad állami színházának magyar nyelvű tagozata, a Szigligeti Társulat művészei - Gajai Ágnes, Tóth Tünde, Dimény Levente és Varga Balázs -, valamint a Kolozsvári Magyar Opera tagjai - Covacinschi Yolanda, Mányoki Mária, Bardon Toni és Mányoki László - adják elő a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarának közreműködésével. A népszínmű szövegét Solt Róbert dramaturg dolgozta át.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár