A férfi, aki megfiatalítja a halottakat
2010. november 18. 09:28
Míg a horrorfilmek szereplői félelmükben elfutnak a múmiák elől, addig a bioantropológus Ron Beckett hegycsúcsokat is megmászik, csak azért, hogy lásson egyet, vagy, hogy segítsen egyet összerakni. A kutató az utóbbi útja során egy nagyon érdekes múmia-kultusszal találkozott.
Korábban
„Pápua Új-Guineában az emberek együtt élnek a múmiákkal" – meséli Beckett. Különféle szertartások részét képezik a holt rokonok. Például sziklaüregben helyezik őket, jelölve a falu határait. Ezekkel a ceremóniákkal segítik fenntartani az emléküket. Az anga kultúrában - a többi új-guineai kultúrához hasonlóan - felfüstölték a holtak maradványait. A hő kiszárítja a testet, a füst pedig megöli a baktériumokat és hatására konzerválódnak a szervek is. Beckett és csapata mindenképp meg akarta tanulni, hogy miként konzerválják a múmiákat ezen a nedves, trópusi éghajlaton.
„Nem tud bárki rendbe hozni egy múmiát” – véli a kutató – „néha még én és a kollégáim is segítünk benne a tapasztalt öregeknek”. A múmiatudomány mindenképp csapatmunka. Lehet, hogy a radiológia nem mond el olyan részleteket, amikre a boncolás során fény derül. Lehet, hogy amit a régészek nem tudnak, a kulturális antropológia és a kultúra elmondja.
A múmiák a napóleoni háborúk kora óta népszerűek, amikor francia tudósok és kutatók belekezdtek az ősi Egyiptom tanulmányozásába, sírokat és régi templomokat feltárva. Az igazi őrület Howard Carter munkásságával vette kezdetét: az angol tudós 1922-ben találta meg Tutanhamon sírját. Múmiáról az első számítógépes tomográfia (3D röntgen) felvétel 1977-ben készült el. Segítségével a kutatók sokkal pontosabb képet kaphatnak a mumifikálódott testről, anélkül, hogy kárt tennének benne. Beckett szerint "minket, emberi lényeket nagyon is foglalkoztatnak ezek a különös halottak, de egy valami továbbra is biztos: nem tudjuk, mi történik a halál után."
"Amit Új-Guineában találtunk, az jutalom volt" – meséli a tudós. "Egy falubelivel együtt raktuk össze az apja múmiáját, mert kezdett leesni a feje. Miközben dolgoztunk, a férfi elmondta: reméli, hogy egyszer majd belőle is ilyen múmia lesz."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap