2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egyiptomi múzeum nyílik Rómában

2010. szeptember 27. 11:51 MTI

Egyiptomi múzeum nyílik október elején az olasz főváros szívében, a gyűjteményt kairói régészek állították össze egyedülálló műkincsekből.

Az új múzeumot Rómában Hoszni Mubarak egyiptomi elnök avatta fel, a kiállítást október elején nyitják meg a nagyközönség előtt.

A Villa Borghese parkjában nyílik majd a múzeuma, az 1924 óta ott működő egyiptomi akadémia épülete fogadja be a gyűjteményt. Százhúsz tárgy kíséri végig a Nílus országának történetét az egyiptomi őskortól, a fáraók dinasztiáin át egészen az iszlám hódításig és a kopt kultúráig. A két év munkával létrehozott római egyiptomi múzeum nyolc millió eurós befektetéssel valósult meg, az egyiptomi állam olasz vállalkozókkal közösen finanszírozta a beruházást.

Olasz sajtóbeszámolók szerint rendkívüli kulturális kezdeményezésről van szó, mivel ez az első olyan külföldi kiállítóhely, amelyet közvetlenül a kairói nemzeti régészeti múzeum irányít. Az új intézmény konkurenciát jelent majd a Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteménye és a torinói egyiptomi múzeum számára is.

Az új múzeumba érkezett Khephrén fáraó szobra a VIII. dinasztia korából, egy Tutanhamon kincséből származó, szarkofág alakú dobozka, Ehnaton fáraó óriás méretű szobrának feje, papirusztöredék a Halottak könyvéből és természetesen a római egyiptomi múzeumból sem hiányzik az igazi szarkofág, benne a múmiával. A torinói egyiptomi múzeum mintájára a termek falait a rómaiban is fekete színűre festették, igazi egyiptomi hangulatot teremtő megvilágítással.

Az egyiptomi akadémia azt reméli, hogy a múzeummal még többen érdeklődnek majd az észak-afrikai ország története és kultúrája iránt. Az ókori régészeti kincsek mellett az akadémia tízezer kötetes könyvtárával várja a látogatókat, valamint modern és kortárs egyiptomi művészek alkotásaival. Ezek között látható a nemcsak államfőként, hanem festőként is ismert Mubarak egyik alkotása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár