Mégsem Nagy Sándor féltestvérét temették el Verginában
2010. szeptember 10. 10:11
Mégsem a verginai Nagy Sírdombnak elkeresztelt helyen lehet eltemetve III. Philipposz Arrhidaiosz, III. Alexandrosz féltestvére – állítják a kutatók.
Korábban
Az 1977-ben felfedezett homokbucka fegyvereken, bronzeszközökön, ezüstedényeken és aranykoszorúkon kívül két csontvázat is rejtett, mellette pedig halotti máglyára utaló jeleket találtak a régészek. Mindkét személyt – egy nőt és egy férfit – érckoporsóba temették, mielőtt elhamvasztották volna.
Dr. Jonathan Musgrave, a bristoli egyetem Összehasonlító és Klinikai Anatómiai Központ munkatársa kollégáival egyetértésben most azt állítja, hogy a földi maradványok nem mutatnak összefüggést a II. Philipposz fia, Arrhidaiosz életéről és haláláról szóló történelmi feljegyzésekkel.
A férfi koponyáján az látszik, hogy az arccsonttörés a jobb oldalon beforrott, amely aszimmetriát okozott az arcüregnél. A csontokon látszó törés és a színek azt mutatják, a hamvasztást úgy végezték, hogy azon a hús még rajta volt, ellentétben az ún. száraz eljárással, amikor a hús a temetés során lebomlik. Arrhidaioszt i.e. 317 őszén gyilkolták meg, majd porhüvelyét exhumálták és négy-tizenhét hónap elteltével újratemették. A halotti máglya azt feltételezi, hogy a testeket Verginában hamvasztották el, de mivel a görög hitvilág ellenkezik a bomló testtel való érintkezéssel, Arrhidaioszt nem valószínű, hogy kiásták és még egyszer elhamvasztották volna.
A történelmi feljegyzések tanúsága szerint III. Philipposzt feleségével, Euridikével és anyósával, Kynnával együtt temették el, azonban a sír csak két ember maradványait tartalmazza. A női csontok egy húsz-harminc éves közötti személyé lehetett, Euridiké azonban nem lehetett több tizenkilencnél, amikor utolérte őt a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap