Női Drakula vagy ártatlan áldozat lehetett Báthory Erzsébet?

2010. augusztus 4. 09:51

A női Drakula, vagy más néven a vérszívó várúrnő valós történetének nyomába eredtek a történészek: Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor Báthory Erzsébet életét fikciótól és szenzációktól mentesen, a kor történeti közegétől elválaszthatatlanul mutatják be.

Korábban

Báthory Erzsébet története a 18. század eleje óta fonódott össze a vérszomjas, kegyetlen, vérben fürdő, már-már vámpírszerű vonásokat viselő nő alakjával. A róla keringő mendemondákban nem nehéz felismerni a 18. század ponyvairodalmának motívumait: a kiszolgáltatott cselédlányt és az örök fiatalság után vágyakozó, gonosz úrnőt. Alakja háromszáz év alatt szimbólummá emelkedett: Drakula párja, a női Faust, aki az örök fiatalság reményében a sátánnal szövetkezik. Egyszerre megvetett tömeggyilkos, és csodált idol, sztár.

Nem könnyű hát meghatározni, hogy ki is lehetett az az arisztokrata asszony, akinek életéről a mítosz született, és akit vélt vagy valós, igaz vagy koncepciós vádak alapján elfalazásra ítéltek, és akinek halálával a Báthory család egyik legerősebb ága szakadt meg. Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor történészek a mítoszok nyomába eredve, eredeti források felhasználásával próbáltak meg válaszokat találni a kérdésekre, amelyek Báthory egész életét áthatották, születésétől egészen haláláig.

A könyv erősségét is ez adja: az olvasmányos szakmunkát sokszor eredeti forrásszövegek szakítják meg, amelyek az illusztratív megközelítésen túl az adott kor mindennapjaiba is bevezetik az olvasót. Levelek, ajánlások, kihallgatási jegyzőkönyvek, vagy épp krónikarészletek idézik meg a 16-17. századi Magyarország politikai és társadalmi viszonyait. Ennek során hangsúlyos szerepet kap az is, hogy a korban milyen szerepet tölthettek be a nők mind a köz- mind pedig a magánéletben, ahogy a korabeli boszorkányság alapjaiból is kapunk egy gyorstalpalót.

A szerzők egyben választ keresnek arra is, hogy miként lett csejtei rém a korabeli arisztokrácia egyik legtekintélyesebb családjának képviselőjéből, és miért nem született meg ügyének hiteles elemzése? Felmerülhet az a kérdés is: miért nem kételkedett senki a beszámolók szavahihetőségében és hitelességében, illetve a hiteles iratokban miért nem kereste senki állítólag kegyetlenül megölt rokonait, vagy kért jóvátételt eltűnt szerettei miatt? A szerzők szerint megdöbbentő, hogy mennyi törvénytelen és érthetetlen lépés kísérte az ügyet: pontatlanságok, hibák, és jogi tévedések tömkelege jellemzi az eljárást.

A legfontosabb azonban az a kérdés, amelyre nincs válasz az iratokban: miért indult meg egy ilyen kiterjedt vizsgálat Báthory ellen? A szerzők szerint a történelemben nincs még egy eset, hogy háromszáz vallomásra lett volna szükség, illetve a kora újkorból egy hasonlót sem ismerünk. Az elejétől a végéig ellentmondásos, hazugságokra és kuszaságokra épülő ügy megítélésében a popkultúra sem segít, hiszen a filmes adaptációk, még a két szerző bevonásával készített, igencsak gyengécske Jakubisko-film sem volt képes elvonatkoztatni a természetfeletti elemektől: a legtöbben a 18. századi ponyvairodalom hatásait erősítve mutatták be az egykor történteket.

A könyv olvasásakor azonban a legfontosabbat maguk a szerzők kérik a bevezetőben: „szeretnénk, ha az ártatlanság vélelme lenne a kiindulópont. A modern jog ezen álláspontja azért is fontos, hogy megérthessük, mi történt tulajdonképpen Báthory Erzsébettel. Nem akarunk megvádolni senkit, de nem akarunk védelmezni sem - vitához adunk ösztönzést.”

Lengyel Tünde - Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet - Egy asszony élete. Bp., General Press Kiadó, 2010. 397 o.