2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elveszhet a brazil múlt

2010. július 1. 09:52

A pusztulás szélére került Dél-Amerika egyik legnagyobb levéltára: bár a Brazília fővárosában álló épületben 35 millió oldalnyi dokumentumot őriznek, amelyből megismerhető lenne az 1964 és 1985 közötti katonai diktatúrák valós története, erre minden valószínűség szerint sosem kerülhet sor, ugyanis az iratok szép lassan szétrohadnak az épületben.

A nemzeti levéltár épületében uralkodó iszonyatos viszonyokról először a brazil Folha de Sao Paulo című napilap számolt be, majd azt Carlos Fico történész, a korszak egyik szakértője is megerősítette.

Fico a dokumentumokat kutató akadémikusi vizsgálóbizottság egyik tagjaként nyilatkozva elmondta: a káoszt az okozta, hogy a brazil kormányzat nagyon gyorsan tett elérhetővé sok, korábban titkosított dokumentumot, amelyek aztán elárasztották a levéltár - egyébként sem ilyen célokra épített – épületét, ahol helyhiány miatt sokszor a mellékhelyiségek, és konyhák is hasonló dokumentumokkal vannak tele. Ez pedig további gondatlanságot szül, és a megfelelő környezeti körülményeket biztosító raktárak híján az iratok szép lassan elrohadnak.

Az egykori áldozatok és rokonaik jogvédő csoportjai nyolc éve az akadémikusokkal közösen érték el, hogy a titkosítás alól feloldják a korábban zárolt dokumentumokat, amelyekből megismerhetőek lennének a civilek ellen végrehajtott terrorakciók, vagy a korábban elhallgatott kínzások és kivégzések is. Szintén megismerhető lenne, hogy az Egyesült Államok milyen tárgyalásokat folytatott a brazíliai juntával 1973-ban, amikor megdöntötték Salvador Allende uralmát.

A korban több ezren tűntek el nyomtalanul az országból: újságírók, művészek, diákok és a helyi elit tagjai. A dokumentumok megőrzése és védelme így elsődleges lenne a múlt megismerése szempontjából - vélik a kutatók. A kormányzat ennek ellenére továbbra sem kommentálta a lap cikkét, és nem terveznek semmilyen intézkedést a levéltári anyagok jobb megőrzésére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár