Visszaadták a nácik által elvett könyvgyűjteményeket
2010. június 2. 11:11 MTI
Több ezer könyvből és nyomtatványból álló gyűjtemény került az osztrák Nemzetiszocializmus Áldozatainak Nemzeti Alapjához, ezzel Ausztriában lezárult a nácizmus éveiben zsidóktól elrabolt vagyontárgyak visszaszolgáltatása.
Korábban
Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban (ÖNB) őrzött 8363 könyvet, illetve nyomtatványt kedden adtak át ünnepélyes külsőségek között az alapnak, majd a könyvtár - jelképesen lezárva az osztrák történelem egy sötét fejezetét - 135 ezer euróért visszavásárolta azokat. A "jóvátétel" már korábban elkezdődött, a gyűjtemények visszatértek az egykori jogos tulajdonosokhoz, illetve az örökösökhöz. A kedden visszaszolgáltatott utolsó könyvek tulajdonosait nem sikerült azonosítani, ezért annak értékét kifizette a nemzeti könyvtár.
"Szomorú és egyúttal szégyenteljes, hogy ilyen hosszú idő telt el - 65 esztendő -, amíg a náci zsákmányból a Nemzeti Könyvtárban lévő utolsó példányokat is tisztázni lehetett" - mondta Johanna Rachinger, a könyvtár főigazgatója, és így folytatta: "Ugyanakkor meg is könnyebbültem, hogy ezzel végérvényesen lezárul a náci idők alatti tevőleges részvétel és bűnösség, majd a háború utáni szándékos halasztás és késleltetés jóvátehetetlen láncolata". Azt is megjegyezte, az ÖNB, amely egyúttal a nemzeti emlékezet intézménye is, a legkevésbé sem engedheti meg, hogy sötét folt vetüljön a múltjára.
A kiadványgyűjteményben kizárólag olyan példányok vannak, amelyek esetében semmilyen utalást nem találtak az egykori tulajdonosokra. Jórészt az emigrált vagy deportált bécsi zsidók magánkönyvtáraiból származó könyvekről van szó, amelyeket a Gestapo tömegesen, megjelölés nélkül szállított az akkori nemzeti könyvtárba. Csupán 2002-ben látott hozzá az ÖNB, hogy a náci időkben összerabolt gyűjteményt rendszerezze. Azóta 35217 példányt sikerült visszajuttatni az eredeti tulajdonosoknak vagy örököseiknek.
A most 135 ezer euróért visszavásárolt, "örökös nélküli" könyvek között megtalálhatóak tudományos kézikönyvek, vagy például a 17. századból származó teológiai értekezések, de akadnak gyermekkönyvek is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap