Előadták Prokofjev eredeti Háború és békéjét
2010. január 31. 14:21 MTI
Nagy sikert aratott Szergej Prokofjev Háború és béke című operájának orosz-skót koprodukcióban "restaurált" eredeti változata, amelynek Skóciában volt a világpremierje.
Korábban
A glasgowi Royal Scottish Academy of Music and Drama (RSAMD) és a rosztovi Rahmanyinov állami konzervatórium növendékei a skót állami operaházzal együttműködve dolgoztak a háromórás mű eredeti változatának felkutatásán és színre állításán.
Prokofjev (1891-1953) azt követően írta ezt az operát, hogy 1941-ben a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót. A szövegkönyvet Mira Mendelsonnal, második feleségével együtt ő maga írta Lev Tolsztoj regénye, a Napóleon 1812-es oroszországi hadjáratát ábrázoló Háború és béke alapján, a hangsúlyt az emberi epizódokra, a hazájukat védő emberek sorsának bemutatására helyezte. A továbbiakban azonban a zeneszerző számos változtatásra kényszerült, mert az állami cenzorok Sztálin akaratának megfelelően azt követelték, hogy az opera elsősorban a nép hősiességét és főleg az erős vezető fontosságát emelje ki.
Rita McAllister, az RSAMD korábbi rektorhelyettese diákkorától fogva rajongott Prokofjev műveiért és az 1960-as években doktori disszertációjához Moszkvában gyűjtött anyagot. Ekkor szerzett tudomást arról, hogy az operának volt egy korábbi változata és az elvben helyreállítható. Mint azt a Reutersnek elmondta, miután erre engedélyt kért Prokofjev családjától, tavaly áprilisban visszatért a moszkvai levéltárba, hogy újabb kutatást végezzen.
Kiderítette, hogy Prokofjev az első változatot - szövegkönyv és zongorakíséret - 1942-ben fejezte be. Ezt követően 1953-ban bekövetkezett haláláig számos változtatást hajtott végre rajta - új részekkel bővítette, más részeket kihagyott vagy módosított annak érdekében, hogy engedélyezzék az előadást. Az opera első részét 1946-ban bemutatták és 105 előadást ért meg - ami alighanem egyedülálló egy "fél opera" esetében. Szergej Prokofjev családja úgy gondolja, hogy a zeneszerző erejét jórészt az a küzdelem őrölte fel, amelyet a teljes opera bemutatásáért folytatott, és ez vezetett halálához is.
Rita McAllister az eredeti változat helyreállítása érdekében kihagyott egyes heroikus részeket, másokat pedig a zongoraváltozat alapján zenekarra hangszerelt. Mint elmondta, nem az volt a célja, hogy a jövőben ez legyen a "kötelező változat". "Az azonban biztos, hogy ezzel a változattal kezdődött a mű pályafutása és így fogódzót nyújt a rendezőknek a tennivalókat illetően, abban, hogy melyik változatot válasszák."
A McAllister-féle "skót változat" két-két alkalommal került színre Glasgowban és Edinburgh városában - az utóbbiban szombaton mutatták be utoljára. Az orosz premier márciusban lesz Rosztovban, több RSAMD-növendék részvételével.
A londoni Times kritikája szerint Sztálin szovjet diktátor szellemének eltávolítása a napóleoni eposzból "izgalmas eredménnyel járt". A Rahmanyinov-konzervatórium rektora, Alekszandr Danyilov elmondta, hogy az általa vezetett intézmény és az RSAMD együttműködése több évre nyúlik vissza. Rosztovban igen nagy az érdeklődés a produkció iránt. Véleménye szerint a Háború és béke új változata nemcsak a zenetudósok számára lesz érdekes, hanem a szélesebb közönség számára is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap