Christian Staas

Hová lettek a bűnösök?

Csak a háború után tizenöt évvel lett világos, hogy az egykori nemzetiszocialista jogászok szinte teljes létszámban visszaszivárogtak a szövetségi bíróságokra. Saját ügyeik lezárása mellett a háborús bűnösök felmentését is elintézték. Így a múltfeldolgozás és a bocsánatkérés sokáig késlekedett.

1959-ben hónapokig lázban tartotta az országot a nyugatnémet Szocialista Német Diákszövetség nyugat-berlini szekciója által készített dokumentumgyűjtemény. Kelet-Berlin, Prága és Varsó katonai levéltáraiban egykori náci jogászok személyi aktáiról, kivégzési listákról, halálos ítéletekről készítettek másolatokat. A német szövetségi igazságszolgáltatás hivatalos nyilvántartásával való összehasonlítás során kiderült, hogy több mint száz, az iratokban feltüntetett bíró és ügyész kapta vissza hivatalát és méltóságát – olyan férfiak, akik a nemzetiszocializmus idején több ezer embert küldtek halálba, gyakran semmiségek miatt, mint például egy lopott kolbász vagy egy eltört kölnisüveg.

A leleplezett „fekete bárányok”

A dokumentumokat a Büntetlen náci igazságszolgáltatás (Ungesühnte Nazijustiz) című kiállítás keretében mutatták be Karlsruhében. Az esemény óriási visszhangot váltott ki, de nem csak a leleplezés ténye miatt: az újságírók sokkal inkább a lehetséges megbízók után nyomoztak. Az NDK ugyanis már az előző években propagandakampányt indított a nyugatnémet „fasiszta” igazságszolgáltatás ellen. Csak olaj volt a tűzre, hogy Max Güde szövetségi főügyész eredetinek nyilvánította a dokumentumokat.

Kevés területen volt ennyire egyértelmű az 1945 előtti rendszer folytonossága.Kevés területen volt ennyire egyértelmű az 1945 előtti rendszer folytonossága.

 

Akkoriban még csak feltételezni lehetett, hogy az új Szövetségi Köztársaság bíróságain milyen mértékben képviseltették magukat az egykori náci bírók és nemzetiszocialista ügyészek. Természetesen csábító lett volna a bűnösöket felmentő következtetésre jutni, a Szocialista Német Diákszövetség azonban lényegében leleplezte a „fekete bárányokat”. Az 1959-ben nyilvánosságra került anyag csupán a jéghegy csúcsa volt, a kereken száz feltárt eset semmiképpen sem tekinthető véletlennek. A nemzetiszocialista rezsim igazságügyi szervezetét 1949 után személyi állományában szinte teljes egészében visszaállították, a szövetségi bíróságok pedig egyetlen nemzetiszocialista jogászt sem ítéltek el. Kevés területen volt ennyire egyértelmű az 1945 előtti rendszer folytonossága, ráadásul az egykori náci bírók nem csak saját ügyük lezárását érték el, hanem más náci bűnösök felmentését, kedvezőbb megítélését is.

A teljes cikk a 2010 őSZ számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma